Ebéd, a magyarok legfontosabb étkezése
Kis fókuszcsoportunk tagjai őszintén beavattak bennünket észrevételeikbe, amelyben rácsodálkoztak a magyarok ebéd iránti rajongására. Úgy vélik, hogy nekünk, magyaroknak az ebéd a nap legfontosabb étkezése.
Nem vitatkoztunk, szerintünk ebbe beletrafáltak… Furcsának találják, hogy többfogásos lakomát csapunk a nap közepén, illetve magát a tényt, hogy nekünk az ebéd ilyen kiemelkedő esemény a nap folyamán. Mint elmondták, ők ebédkor sokszor megelégednek egy szendviccsel is, a tartalmasabb étkezést a nap végére, estére csúsztatják. Vacsoránál gyűlik össze a család és egy kellemes főttétel társaságában számolnak be egymásnak a napi történésekről.
Abban is egyetértettek a külföldi fiatalok, hogy mennyivel jobbnak tartják ezt, a nálunk elterjedt szokást, mivel a vacsorára elfogyasztott kötelező főttétel sokszor megüli a gyomrukat, valamint a diétának sem igazán kedvez. Nevetve azt is megjegyezték, hogy így már értik, hogy Amerikához viszonyítva nálunk miért ennyivel kevesebb a túlsúlyos ember.
Vasárnapi ebéd? A nagyinál a helyünk!
A vasárnapi ebéd sokunk számára kötelező családi ebédet jelent, mely alkalmával összegyűlik a család apraja-nagyja és egy kellemes beszélgetéssel megfűszerezve fogyasztjuk el a sokszor nagymama által készített ételeket. Ilyenkor sűrűn kerül az asztalra húsleves, rántott hús krumplival, krumplistészta, s egyéb tradicionális ételek, amelyekből nyilvánvaló módon a nagymama főztje a legjobb.
Magyarok, a „leveses” nép
Szintén az amerikaiakból álló csoport észrevétele, hogy állandóan levest eszünk. Míg ők szökőévente egyszer fogyasztják a folyékony főtt ételt, mi majd minden ebéd alkalmával előételként előszeretettel eszünk levest.
Az előtt pedig egyenesen tanácstalanul állnak, hogy az általuk turmixként fogyasztott tejes-tejszínes gyümölcspépből mi hogy vagyunk képesek tányérba kiöntve kanállal falatozni, s mindezt a főfogás előtt?
Szerintünk nincsen ebben semmi furcsa. Ha vasárnap, akkor húsleves, amúgy pedig legyen szó gyümölcsről vagy zöldségről, a belőlük készült levesek mind-mind finomak, leveseink tárháza pedig szinte kimeríthetetlen.
Kenyeret eszünk kenyérrel
A franciák a baguette-et, az amerikaiak a szeletelt, sokszor tartósított kenyeret, mi magyarok pedig minden kenyeret, de leginkább az igazi fehérlisztes, dagasztott tésztás parasztkenyeret szeretjük. Igen, szeretjük a kenyeret. Ha lehet, akkor még ebédhez is fogyasztjuk. Nem is értjük, hogy miért olyan furcsa ez a külföldiek számára, hiszen reggelire is kenyeret eszünk, az ebédhez is „kísérőként” elfogyasztunk olykor egy-két szeletet, és vacsorára is azt fogyasztunk.
Ezt szoktuk meg, ezt láttuk a szülőktől, a nagyszülőktől, az országban majd mindenhol ez a szokás. Szeretjük. Kész, pont!
A két mumus: a túró és a tejföl
Míg tejfölt külföldön is bármerre kaphatunk, a hazai tejfölhöz annak vajmi kevés köze van. A hazai boltokban elérhető tejföl bár hasonlít a tejszínhez, kissé savanykás íze és állaga teszi azt különlegessé. Bár a külföldiek ismerik a tejföl fogalmát, de meglepődtek a hazai ízén, s pláne azon, hogy mi nagy előszeretettel lapátoljuk rá a pörköltre, tésztára vagy a krémlevesekbe.
Ahogy fogalmaztak:
„Ti mindent tejföllel esztek.”
Még a tejfölimádatunkkal csak-csak megbirkóznak, azonban a túró iránti szeretetünkkel már végképp nem tudnak mit kezdeni.
Bár a külföldi piacon elérhetőek a magyar túróhoz hasonló készítmények; Cottage cheese, Cagliata, Frischkäse, Kohupiim, Skuta, Caillé, Творог, de ezek köszönőviszonyban sincsenek magyar társával.
A nálunk kapható darabos túrót mi édesen és sósan egyaránt fogyasztjuk, vegyük például egyik nagy kedvencünket, a Túró Rudit, amely sok külföldinél végképp kiveri a biztosítékot. Aki azonban leküzdi az ezzel kapcsolatos fenntartását, annak hamar kedvenc finomságává válik.
Azzal már nem is szerettük volna felzaklatni őket, hogy a túrós tésztát sokan pirított szalonnával, tejföllel és cukros túróval fogyasztjuk.
Paprika és hagyma mindenben
Interjúalanyaink - elmondásuk alapján - bár el vannak ragadtatva a magyar gasztronómiától, azonban azt még megemlítették, hogy úgy tűnik számukra, mi mindent a hagyma megdinsztelésével kezdünk és pirospaprikával szórunk meg.
Elgondolkoztunk ezen, nem értettünk velük egyet. Pörkölt, gulyás, lecsó, rakott ételek, paprikás krumpli… Hogy őszinték legyünk, lehet, hogy mégis van benne valami.
De a magyar gasztronómia ettől szép. Bár a tradicionális ételeink alapját valóban gyakran az üvegesre párolt vöröshagyma és pirospaprika adja, de kínálatunk ennek ellenére változatos és ínycsiklandó. Ebben azért egyetértettünk.
Belsőségek jó étvággyal
Hurka, kolbász, szalonna apróra vágott lilahagymával és erős paprikával? Vagy említsem inkább a tepertőkrémes kenyeret vagy a zsíros deszkát? Nos, nekünk már a felsorolástól is összefutott a nyál a szánkban.
Az említett ételek hallatán azonban ezzel csak mi voltunk így, amerikai barátaink viszolyogva fogadták a felsorolt ínyencségeket. Felfoghatatlannak tartják ugyanis, hogy vagyunk képesek a zsírt a kenyérre kenni vagy a bélbe töltött darált belsőségeket mosolyogva elfogyasztani.
Ezen a ponton nem akartuk még inkább sokkolni őket a kakashere pörkölttel vagy a kocsonyával, amelyekért mi szintén odáig vagyunk.
Rövid beszélgetésünk alkalmával tehát megtudtuk, hogy ők mit tartanak szokatlannak étkezési szokásinkat tekintve, de nem győzték kihangsúlyozni, hogy mindezen furcsaságok ellenére mennyire ízletesnek tartják a hagyományos magyar ételeket.
Forrás: Magyarországom.hu
