Karda Bea : Azt hittem soha többé nem kell kimondanom : Rákos vagyok! Tévedtem


Karda Bea : Azt hittem soha többé nem kell kimondanom : Rákos vagyok! Tévedtem


Karda Beát 2007-ben diagnosztizálták először mellrákkal. Akkor sikerült leküzdenie a betegséget, de hosszú évekig nem beszélt róla nyilvánosság előtt. 2019 novemberében azonban újabb daganatot találtak a mellében egy szűrővizsgálat során, amit nem akar titkolni.

13 évvel ezelőtt azt hittem, hogy soha többé nem kell kimondanom: Rákos vagyok! Sajnos tévedtem. Novemberben tudtam meg, hogy ismét visszatért a rák és az is azonnal nyilvánvaló volt, hogy műtétre lesz szükség. Nem tagadom, teljesen összetörtem. Azt sem tudom, hogy aznap hogyan vezettem haza, de pár nap múlva már biztos voltam benne, hogy másodszor is legyőzöm a betegséget. Január 10-ére tervezték a beavatkozást, de végül valami pajzsmirigy problémát láttak, ami miatt el kellett halasztani január 31-ére. Az igazi megpróbáltatások csak ez után kezdődtek, hiszen öt keserves héten át kellett várnom arra, hogy kiderüljön, vannak-e áttétek a testemben. Csak azért imádkoztam, hogy ez ne következzen be és ne kelljen kemoterápiát kapnom
– mesélte a Ripostnak Karda Bea, aki áttétek nélkül megúszta, ám 15 sugárkezelésre így is szüksége volt. Ráadásul a lehető legrosszabb időpontban, a koronavírus berobbanása előtt, március elején kezdték el.

Hogy őszinte legyek, azt éreztem, hogy végleg kicsúszik a talaj a lábam alól. Pokoli érzés volt úgy villamosra szállni nap mint nap, hogy tudtam, a sugártól legyengült immunrendszeremnek egy szellő is elég az összeomláshoz, nemhogy a koronavírus. Olyan lettem, mint egy robot. Csak mentem leszegett fejjel, maszkban és kesztyűben. Utaztam az életemért…