Ingyen síremléket készít egy férfi Szilágyi Istvánnak. Méltó gesztus egy ekkora művész tiszteletére


Ingyen síremléket készít egy férfi Szilágyi Istvánnak. Méltó gesztus egy ekkora művész tiszteletére


Juhász Tamás sírköves felajánlotta, hogy ingyen elkészíti a színész sírkövét.

Juhász Tamás sírköves azt mondta, mindegy, milyen kőből szeretnék, bármit megcsinál. Tudja, hogy Jolika néninek nélkülöznie kell, ezért is próbál segíteni.

„Le­taglózott a halála, pláne, hogy ilyen borzalmas módon kellett meghalnia. Azt is hallottam, hogy nagyon nehéz anyagi körülmények között éltek a feleségével és, hogy az özvegynek, Jolikának most is nélkülöznie kell. Ezért gondoltam, hogy előhozakodom a felajánlásommal: ha a család igényli, nagyon szívesen elkészítem neki Szilágyi művész úr sírkövét. Mindegy, hogy milyen kőből szeretnék, megcsinálok bármit”

– mondta Juhász Tamás a Borsnak. Mint elárulta, nem akar erőszakoskodni, nem a reklám miatt ajánlotta fel szolgálatait, inkább segíteni szeretne.

„Úgy gondolom, hogy a művész olyan különleges ember volt, akinek egyedi síremlék járna, nem szokványos” - tette hozzá.