.

6 éves unokáját marcangolta szét a pitbull, a nagymama zokogva szaladt a szobába


A 6 éves kisfiú a nagymama kutyájával játszott, amikor megtörtént a szörnyűség.

Nagymamájánál volt a 6 éves Camdon Bozbell, amikor szörnyű dolog történt vele. Meg szerette volna etetni a nagyi Káosz névre hallgató pitbullját.


A nagyszülők pitbullja széttépte a 15 hónapos kislányt – fotó
Pár másodperccel később a nagymamája már csak a sikítozást hallotta, és ahogy kiszaladt a fürdőszobából, még sikerült elrángatnia a fiút a kutyától. Ám a kis Camdon így is súlyos idegsérüléseket szenvedett, a koponyája megrepedt és az orra is eltört.

A kisfiút azonnal kórházba szállították és értesítették az édesanyját is, aki lélekszakadva rohant.

Miután másfél órát autózott a kórházig, még fél órát kellett várnia, hogy láthassa gyermekét.

„Amikor beértem a kórházba, a legrosszabbtól féltem. Először nem engedték, hogy megnézzem Camdont, és az egyik nővér azt mondta, hogy az a jó hír, hogy a kicsi tud egyedül lélegezni. Teljesen kiborultam, hogy miért ne tudna levegőt venni” – idézi a Daily Mail a fiú édesanyját, Tristin Lentet.

Az édesanyának fogalma sincs, hogy Káosz miért támadhatott rá fiára, hiszen az állat évek óta gyerekek közelében volt, és soha még csak jelét sem mutatta annak, hogy agresszív lenne. Minden bizonnyal vagy Camdon tehetett egy hirtelen mozdulatot, amit a kutya támadásnak érzékelt, vagy Káosz a gyerek kezében lévő táplálék miatt vadult meg.

A Fox 17 csatornának a nő azt mondta, hogy először nem is szerette volna elmondani, hogy milyen fajtájú volt a fia sérüléseit okozó kutya, mert szerinte már így is nagyon sokan gyilkos ebeknek tartják a pitbullokat.

„Szörnyű belegondolni, hogy ha Káosz pár centivel lejjel támad, elharapja a fiam torkát” – mondta.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék