.

Ezek voltak az utolsó szavai a 4 gyermekes Szilvinek, aki balesetben vesztette életét pár nappal ezelőtt


 Ahogy arról a ripost is beszámolt, szörnyű baleset történt Ivádnál hétfő este. Egy személyautó ütközött egy teherautóval. A Skodában utazó 4 gyermekes nő azonnal meghalt.„Arra emlékszem, hogy hosszú kocsisor volt előttünk és mögöttünk is. Nem mentünk gyorsan, eszembe se jutott az előzés” – mesélte sírva a Blikknek az otthonában lábadozó H. Norbert, a Skoda vezetője.


„Az ütközésre sajnos nem emlékszem, csak azt tudom, hogy Szilvike meghalt. Mondják, hogy szerencsés ember vagyok, mert túléltem egy ilyen borzalmas balesetet, de nem tudok örülni, hiszen meghalt egy ember. Eltört a kezem, a lábam, a bordám, több műtét vár rám, azonban a saját felelősségemre eljöttem az egri kórházból” – mondta megtörten a sofőr.


A fiatal nő, V. Szilvia egyedül nevelte négy gyermekét, Budapestre járt takarítani.

A végzetes estén is munkába tartottak.

„Több mint egy éve jártam Szilvikével a fővárosba takarítani. Sosem panaszkodott, pedig tudtam, hogy nehéz sorsa van, egyedül nevelte a négy gyerekét – mesélte a Blikknek Gáspár Bettina. – Szilvike a vezető mögött, én pedig a jobb oldalon, elöl ültem. Nem emlékszem rá, hogy előztünk volna, csak arra, hogy kiabáltunk Norbinak, mert szemből közeledett egy betonkeverő teherautó, ami megdobta a kocsinkat, hármat pördültünk a levegőben és az árokba csapódtunk” – idézte fel a tragédia pillanatait az asszony

Az ütközés után Bettina egyedül kisegítette utastársukat, Irénkét, majd a középen ülő, életveszélyesen megsérült Julit. Amint megpillantotta V. Szilviát, sokkot kapott a látványtól.

„Azonnal láttam, hogy Szilvin már nem lehet segíteni, a mellkasa szétnyílt az ütközéstől” – folytatta Bettina, akit otthon két kisfia, Efraim és Benett várt.

Bettina elárulta: minden percben a tragédiára gondol. És Szilvire, aki rajongott a gyerekeiért. Sokat mesélt róluk.

„Szilvike erős nő volt, sosem hallottuk őt panaszkodni, pedig tudtuk, hogy egyedül neveli a gyerekeit. Még az utolsó, végzetes napon, a munkahely felé tartva is róluk mesélt”.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék