.

Pataky Attila végre megszólalt, de súlyos betegsége miatt csak ennyit mondott: "Nagyon rosszul vagyok..."



Korábban Pataky Attila, az EDDA forintembere is egy volt azon sokak közül, akik úgy vélik, a koronavírus csak egy kitalálmány, háttérhatalmi összeesküvés eredménye. Aztán tegnap reggel jött a hír, hogy a zenekar több tagja is beteg, Attila pedig kórházba is került. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy valóban a koronavírus döntötte-e le a lábáról a zenészt, a teszt eredményére várt

A Bors munkatársának ma kora délután sikerült telefonon elérnie Attilát, aki rémes hangon, erőtlenül nyilatkozott, nehezen lélegzett, majd egy pár szó után majd bontotta is a vonalat.


MINDENEM FÁJ, NAGYON ROSSZUL VAGYOK, MOST COVID VAN.


- mondta a vonal túlsó végén a zenész, akinek ezek szerint már a teszteredménye is megérkezett és kiderült, valóban elkapta a koronavírust.

A művészúrért nagyon aggódnak rajongói, hisz az elmúlt években súlyos betegségeken ment keresztül, amiből éppen, hogy csak felépült. Ezért félő, hogy az őt megtámadó koronavírus sokkal jobban ledönti most a lábáról. Attila sem számított arra, hogy ilyen villámcsapásként éri majd őt a betegség. Nemrégiben a Raktárkoncerten lépett fel, ahol arról számolt be a Borsnak, mennyire fájt neki, hogy nem tudott színpadra állni a vírus miatt.

TUDOMÁSUL VETTEM AZT, AMIT A JÁRVÁNY MIATT A HAZÁM ÁTÉL, DE AUGUSZTUS 15. ÓTA MÁR SZÓ SZERINT FÁJ, HOGY NEM JÁTSZHATUNK A ZENEKARRAL.

- nyilatkozta akkor Attila.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék