A családja, rokonai mellett sok száz kolléga, tanítvány és barát kísérte utolsó útjára a közelmúltban a gyakorlóiskola nemrégiben elhunyt tanára, Gaálné Jäger Ágnes hamvait a szekszárdi alsóvárosi temetőben.
Ági néninek – ahogyan ismerték a városban – nem csupán a munkája, a hivatása volt a tanári pálya. Tanítványai rajongtak érte, diákjai felé nyitott szívvel, nagy empátiával közeledett. Felismerte a sokszor elfeledett tényt, hogy az általános iskolai oktatás egyik legfontosabb célja a tanulás megszerettetése, és ez olyan, száraznak tűnő tantárgyak esetében is lehetséges, mint a matematika vagy a fizika.
Szakmai elhivatottságát jellemzi, hogy harmincöt éves pedagógusi tapasztalattal a háta mögött is éjszakákba nyúlóan készítette a másnapi órákra a gyakorlólapokat. Úgy gondolta, így könnyebben és érdekesebben meg lehet tanítani „Ödönkét” – ahogyan a gyerekeket aposztrofálta –, miként kell törtet törttel osztani, vagy hogy mi a különbség a súly és a tömeg fogalma között.
– Áginak minden katedra volt, nemcsak a tanteremben tanított és nevelt – emlékezett rá Gabi Gabriella, a Gyakorló igazgatóhelyettese. Mint írta, sosem feledik az iskola aulájában végzett gravitációs kísérleteket: a második emeletről leszálló tollpihét, papírlapot, a pattanó gumilabdát és a hatalmasat puffanó medicinlabdát, amelynek hangja nemcsak a kísérletező diákok, hanem a közeli termekben ülők számára is örök élmény marad.
A fénytan téma terepe az udvar volt. Onnan tükröztek be napsugarakat az osztályokba a nyolcadikosok. Ezeket az órákat az egész iskola élvezhette. Minden eszközt megragadott a tanításra. Sokszor hangzott harsányan a fizikus köszönés a 7. és 8. osztályosok szájából: Erő-erőhatás!, Súrlódás-ellenállás! Mindenkire odafigyelt. Támogatta a rászorulókat, segítette a tehetséges tanulókat.
– Jó volt vele együtt dolgozni – húzta alá Gabi Gabriella. Eredeti ötletei inspirálóak voltak, humora energiát adott. Szívvel-lélekkel vett részt a munkában. Ha kellett, dekorált, játékot készített, számháborús fejdíszt hímzett, oklevelet írt, fényképezett, dokumentált, csengetett az értekezleten.
Görögországba is elvitte Garay-iskolás tanítványait osztálykirándulásra. Matematika- és fizikaversenyt szervezett határon túli és szekszárdi gyermekek számára. Kárpátalján, Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken is sok kolléga ismerte és szerette őt. Nemcsak szakmai munkáját, de emberségét, barátságosságát, munkabírását is tisztelték. A szülők még 8. osztályban is teljes létszámban ott voltak a szülői értekezleten és a nyílt napos óráin, mert élmény volt hallgatni őt, erőt-hitet tudott adni.
Egy valamit nagyon nem szeretett: búcsúzkodni. Nehezen vált el osztályaitól, tanítványaitól. Mindig készült arra, hogy újra találkozzon velük. Augusztus végén az utolsó osztálya találkozójára már nem tudott elmenni, de telefonon még beszélt velük.
– A természettudományi tanszék alapítóiként szünetekben, vagy tanítás után a misztikus, még tán halott német katonát is rejtő szertárban vitattuk meg az élet nagy dolgait, s bár megváltani ezzel a világot minden próbálkozásunk ellenére sem sikerült, azért jó volt megbeszélni valakivel a gondokat – hangzottak fel a hozzá az utóbbi években legközelebb álló kolléga, Embersics Judit szavai. – A munkájában mindig maximalista volt, minden feladat kihívást jelentett számára, s elmondhatta magáról, hogy egyike volt azon tanároknak, akiket szerettek a gyerekek. Hogy mi volt a titka? A kisugárzása. A derűs, poénra mindig kapható attitűdje. Hiszen nem volt épp szokványos megoldás, ahogyan a szabadesést tanította a gyerekeknek. Medicinlabdákat dobálni a másodikról az aulába? Kinek jutott volna ilyesmi eszébe, ha nem neki? S amikor a sebességet tanította, melyik gyerek ne tudta volna megjegyezni a képletet, mikor a köszönés onnantól v=s/t volt? A dolgozatai utolsó kérdése pedig mindent elmond a pedagógiai érzékéről: „Hogy vagy?” Ilyen egyszerű. Egy kis kedvesség, egy kis odafigyelés megfűszerezve némi csípős humorral. Ennyi a titok.
– Ági, bár elmentél, mégis mindig velünk maradsz. Akárhányszor szertárt takarítok, eszembe jut majd az év végi közös takarítások hangulata, s akárhányszor kirándulni megyek majd a gyerekekkel, felidéződik bennem, milyen volt, amikor pótosztályfőnökként magaddal vittél mindenhova, s milyenek is voltak az osztálykirándulásokon átvirrasztott éjszakák hangulatai. S hogy halott német katonák vannak-e a szertárban, azt nem tudom, de Te mindig ott leszel velem – írta róla Embersics Judit.
Gaálné Jäger Ágnes 2018 nyara óta harcolt a halálos kórral, elképesztő élni akarásának köszönhetően a legvégsőkig hitt a gyógyulásban, és mindent meg is tett érte. Végül szerettei körében, szeptember 24-én hagyta el a földi létet. A világ boldogabb lenne, ha mindenki legalább csak annyi szeretetet adna tovább, mint amennyit élete során tőle kapott – hangzott el október 9-ei búcsúztatóján.
