Ő az a fiú Ördög Nóri mellett, aki halálos balesetet szenvedett a Károly körúti balesetben. Jogosítvány nélkül nyári gumival ..


Ő az a fiú Ördög Nóri mellett, aki halálos balesetet szenvedett a Károly körúti balesetben. Jogosítvány nélkül nyári gumival ..



A Budapest V. kerületében, a Károly körúton november 1-jén történt halálos baleset vizsgálata szakértők bevonásával folytatódik.

Az ütközéskor az autó összeroncsolódott, így azt, hogy az autót vezető 17 éves fiú és utasa használta-e a biztonsági övet, orvosszakértő tudja megállapítani. A balesetben elhunyt fiatal jogosítvány nélkül vezetett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatja a büntetőeljárást.

A Ripost úgy tudja, hogy az autót a 17 éves Ó. Attila vezette, ő halt meg a balesetben. A zenészcsaládból származó fiú 12 évesen került be a Kismenők című műsorba, ahol Ördög Nóra és Tilla csapatában szerepelt.