.

Zádor Gyöngyi tragikusan fiatalon halt meg, síremléke a Fiumei úti sírkertben ma is misztikus jelenség..De tudják mibe halt bele?



Van egy csodás, ugyanakkor mérhetetlen szomorúságot árasztó síremlék a Fiumei úti sírkertben. Egy teljes alakos női szobor, amelynek talapzatán a következő olvasható: Zádor Gyöngyi, a Nemzeti Színház tagja, 1920–1941. Majd egy fájdalmas sírvers: 

„Néked, ki a földön angyalként jártál, miért is kellett angyallá lenned, itt hagyni szeretteid és szerelmed!” A síremlék alatt alussza örök álmát az a színésznő, aki a híres színész, Benkő Gyula nagy szerelme volt, ám a házasságuk előtt egy hónappal hirtelen meghalt. 21 évesen…

Zádor Gyöngyi 1920. február 6-án született Budapesten, nehéz sorsú családban, hiszen az édesapja vasesztergályos volt. A szőke kislányt mindig is a színpad vonzotta, s elsőre felvették a színiakadémiára, majd a Nemzeti Színház szerződtette. 1938-ban, 18 éves korában az első kritika is megjelent róla, a Budapesti Hírlap a következőket írta a szőke, törékeny és rendkívül bájos színészpalántáról: „Kellemes jelenség: játéka és beszéde közvetlen és természetes, zökkenő nélkül, stílusosan be tudott illeszkedni a kiváló együttesbe.”


A fiatal Benkő egy évvel járt Zádor Gyöngyi alatt a színiakadémiára, ám a Nemzetiben ő is statisztálhatott. Hamar kiderült, mindketten a Józsefvárosban laktak, Gyula a Práter utcában, Gyöngyi pedig a közel eső Nap utcában, így a színész minden fellépés után hazáig kísérte a csinos lányt, hiszen este nem volt veszélytelen a környék. A beszélgetésekből pedig, ahogy Benkő fogalmazott később, „erős és tiszta szerelem alakult ki közöttünk. Valami nagy egymásra találás.” Nem is csoda, hogy Benkő Gyula eljegyezte Zádor Gyöngyit, s úgy tervezték, hogy 1941 karácsonyán megházasodnak. Már a közös lakásuk is megvolt a Katona József utcában, éppen azt tervezték, hogy beköltöznek, amikor eljött a tragikus péntek 1941. november 14-én. Előző este a szerelmespár még a Bucsinszky-kávéházban időzött, ahol Gyöngyi Gizi nevű barátnője is ott volt, majd a pár elindult a Czobor utca 17. szám alatti házhoz, ahol Zádor Gyöngyi szülei laktak akkoriban. Éjfél után értek oda, a kapualjban csókot váltottak és megbeszélték, hogy másnap elmennek vásárolni. Akkor találkoztak utoljára…


Zádor Gyöngyi felment a lakásba, ahol még váltott néhány mondatot az édesanyjával. Ott kicsit bánatosan mesélte, hogy a Nemzeti Színház áttette a Nemzeti Kamara Színházba, ahol várhatóan három-négy szavas szerepei lesznek majd, aztán lefeküdt aludni. Másnap reggel még semmi nyoma nem volt a tragédiának, ám amikor az édesanyja a bevásárlásból fél kilenc tájban hazatért, már eszméletlen állapotban találta a lányát az ágyában. 

Azonnal a Park szanatóriumba szállították, s gyomormosást rendeltek el, mivel elsőre mindenki azt gondolta, öngyilkosság állhat a háttérben. Ezt a teóriát erősítették a lapok is, annak ellenére is, hogy a szülők és Benkő Gyula is állította, Zádor Gyöngyi soha nem ölné meg magát, készült a jövőre mindenkinek büszkén mesélte, hogy hamarosan hozzá megy a szerelméhez. A csupán 21 esztendős színésznő még aznap örökre lecsukta a szemét, az orvosok pedig boncolást rendeltek el, mivel nem jöttek rá, mi okozta hirtelen halálát. Mire Benkő Gyula beért hozzá a szanatóriumba már halott volt… A fiatal színész teljesen összeroppant, este nem akart színpadra lépni, ám Jób Dániel, a Vígszínház rendezője meggyőzte: „színész vagy fiam, minden csapást el kell tudnod viselni.” Benkő ott volt a Tűzvész című előadáson, a közönség semmit nem vett észre rajta, ám amikor a függöny legördült, ájultan esett össze.


A boncolás aztán megállapította, hogy Zádor Gyöngyinek menthetetlen agydaganata volt, amely végzetes agyvérzést okozott. A gyilkos kór tünetmentesen fejlődött ki a szervezetében. 

Zádor Gyöngyi halála után három nappal mutatták be az Életre ítélve című filmet, amely aztán hatalmas siker lett. A moziban ő is szerepelt, ez volt az első filmje, amelynek premierjét hetek óta nagy izgalommal várta. A díszbemutató a Corvinban volt, ahol a szereplők is megjelentek. Az előadás végén aztán a film egyik főszereplője, Jávor Pál lépett a közönség elé és azt kérte, egy perces néma tisztelettel emlékezzenek az emberek Zádor Gyöngyire.


A tragikus sorsú színésznő temetése a következő csütörtökön, délután fél háromkor volt a Fiumei úti sírkertben. A szertaráson a Nemzeti Színház részéről a könnyeivel küszködve Gobbi Hilda is beszédet mondott. Arról is beszámoltak a lapok, hogy miközben a temetés zajlott, betörők jártak az elhunyt színésznő szüleinek lakásán, álkulccsal hatoltak be és főleg ruhaneművel távoztak.


Benkő Gyula a színjátszásba temetkezett, majd később megházasodott és megszületett a fia, Benkő Péter, aki aztán szintén híres színész lett. Benkő Gyula – aki végül 57 évvel élte túl az első szerelmét – még idős korában is fájóan szépen emlékezett rá. 

„Gyönyörű síremléket állítottunk Gyöngyi szoborportréjával, Bory Jenő szobrászművész mintázta. Arra kért: simogassam Gyöngyi agyag arcmását, úgy élethűbbé, élőbbé válnak a vonásai. Ez az érintés maradt meg nekem belőle. Soha nem felejtik el az ujjaim…”

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék