.

Eljárás indult Grófo temetése ügyében.. Kegyeleti okokból nem a helyszínen büntették a maszk nélküli több száz fős gyászolókat



Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az MTI-t.

Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője – jelen esetben a temetkezési szolgáltató – a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.


A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta:


a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek.

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.


A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu szombaton arról számolt be, hogy a december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák László temetésén több százan vettek részt.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék