Hétfőre virradóra örökre lehunyta a szemét Pék Attila.. Attila sok éve asztmás beteg volt, amikor el...


Hétfőre virradóra örökre lehunyta a szemét Pék Attila.. Attila sok éve asztmás beteg volt, amikor el...



Vasárnap éjszaka életének 43. évében hosszan tartó betegséget követően elhunyt egykori csupaszív, kiváló védőnk, középpályásunk Pék Attila, aki példás csapatemberként tíz éven át szolgálta egyesületünket - osztotta meg a tragikus hírt a nyilvánossággal a Gyirmót FC Győr futballcsapata.


Attila már sok éve asztmás betegségben szenvedett, végül ez váltotta ki azt a rohamot is, ami október 31-én történt és ami után eszméletét vesztette, újra kellett éleszteni, de sajnos az ekkor elszenvedett hét perces oxigénhiányos állapot olyan maradandó agykárosodást okozott számára, amit követően sajnos azóta csak romlott az állapota, az elmúlt héten ráadásul tüdőgyulladást is kapott, s ez így összességében már túl soknak bizonyult, szervezete hétfőre virradóan feladni kényszerült az immár tizenegy hete folytatott harcot.


A játékos, mint akkoriban sok más fiatal az Rába ETO-ban kezdett futballozni, ahonnan a Győri Dózsába igazolt, majd 2002 nyarán fogadta el egyesületünk elnökének Horváth Ernőnek hívó szavát. Sok szép közös gyirmóti siker részese volt, melyekből kiemelkedett az NBIII kétszeri megnyerése, majd később Kiprich József irányítása alatt elért NBII-es bajnoki cím.