.

Iszonytató kínok között hunyt el 3 Rendőrkutya Mohácson. Valaki megmérgezte őket

 Különös kegyetlenséggel végeztek három rendőrkutyával Mohácson. A Blikk szerint egy rendőrnő a mohácsi rendőrséghez tartozó parkolóban álló autójában talált rá négylábú társai élettelen testére.




A lap azt írja, a pécsi rendőrséghez tartozó Émon, Locky és Cinkos iszonyú kínok között pusztultak el, a brutális tettre pedig nincs magyarázat. Az ebek a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, vagyis olyan tudással bírtak, mint kevés négylábú.


A rendőrség ugyan teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben, a Blikk szerint a nemrégiben történt kutyagyilkosság okairól egyelőre nem sokat tudni. Nem könnyíti meg a nyomozók dolgát, hogy a parkoló nem volt bekamerázva, és a boncolásból sem derült ki, milyen mérget használt az elkövető. Az igazságügyi szakértők úgy vélik, talán növényvédő szer okozhatta az állatok halálát.


A három kutyát akkor mérgezték meg, amikor a rendőrnő bement az irodába a dolgát intézni, de annak érdekében, hogy szellőzzön az autó, nyitva hagyta a csomagtartót és az ajtót is.


A négylábúak ételmegtagadásra is ki voltak képezve, így csak olyan ember mérgezhette meg őket, akit nagyon jól ismertek

– magyarázta a lap informátora.


A rendőrnő telefonon megerősítette a hírt, miszerint az ő kutyái voltak az áldozatok, ugyanakkor a részletekről engedély nélkül nem nyilatkozhatott.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék