Ma reggel, az ébredés után születésnapi üzeneteket olvasna az ágyban, mosolyogva. Aztán még reggel felhívná telefonon a nagylánya és a fia is. Szia, anyu, boldog születésnapot neked! Nem is olyan sok az az ötvenkettő, hidd el! Hétvégén akkor ünnepelünk!
Majd bekapcsolná a rádiót, ahol bemondanák, ma 52 esztendős Molnár Csilla, egykori szépségkirálynő és most közlekedés. Rég gondolt már arra a bizonyos szépségversenyre. Egy rövid epizód volt az életében. Meg aztán annyi minden történt azóta. A koronát egy év után visszaadta, aztán kozmetikus lett, mert az volt a nagy álma, jött a szerelem, házasság, meg a két gyerek. S talán lassan egy unoka is jön. Szép volt.
1985 októbere. Amikor királynővé koronázták.
Aztán mégis leülne egy fotelbe és elővenne egy mappát, amelyben régi képek vannak a versenyről, belépőjegyek, kivágott újságcikkek. És eszébe jutna az a nap, amikor az iskolából jövet azt mondta az anyukájának, ő bizony szépségversenyre akar menni, mert el kell dönteni ki a szebb, ő vagy Erika, akivel állandóan rivalizáltak.
És eszébe jutna az is, hogy az anyukája először azt hitte, valamilyen iskolai szépségversenyről van szó, vagy maximum iskolák közöttiről. De nem országosról. A nevezést végül elküldték, ám kiderült, hogy a selejtezőt pont a gimnáziumi osztálykirándulás idején tartják. Az is bevillana, hogy az édesanyja azt mondta ekkor: Csilla, az osztálykirándulás fontosabb. Belenyugodott, elfogadta, aztán mégis azt kérte, írjanak egy levelet a szervezőknek, hogy tegyék őt egy másik selejtezőbe.
Közben megcsörrenne a telefonja. A férje hívná, aki reggel korán elment dolgozni, csak egy rózsát hagyott az ebédlőasztalon. Ő is boldog születésnapot kívánna, azzal, hogy majd délután találkoznak. Persze, mondaná, aztán tovább nézegetné a régi képeket.
Csupán 16 éves volt mikor az egész ország megismerte a nevét.
Például a pécsi selejtezőről. Eszébe jutna, hogy az osztálytársak bőröndszám hozták a ruhákat, hogy miben lépjen majd fel. Pécsre az anyukája kísérte el. Szállodai szobát bérelt és kifizetett 350 forintot azért, hogy láthassa a kislányát a kifutón. Továbbjutott, ám amikor a teremben sokan azt látták, hogy az édesanyja és ő pezsgővel koccint a zsűrielnökkel, mire hazaértek, elterjedt, hogy a szeretője a férfinak, azért jutott tovább…
Azt is visszaidézné, hogy a pesti elődöntőben az anyukájának már 450 forintot kellett fizetnie, hogy bemehessen a szépségversenyre, amit a Fórum szállóban rendeztek. Furcsának tartották azt is, hogy az elődöntőkön készült fényképekért miért kellett 800 forintot fizetniük? Az is bevillana, hogy ezen az elődöntőn már látta, itt valami nagyon nem stimmel. Azt mondták ugyanis neki, ha nem ír alá szerződést egy céghez, amely mindent intéz majd neki, veheti a csomagjait és mehet vissza Fonyódra. Kiskorú volt, végül az anyukája ott helyben aláírta… Negyedik helyen jutott a fináléba. Erika viszont már a selejtezőben kiesett.
Eszébe jutna a döntő is, amelyet – hogy rohan az idő – 1985. október 5-én rendeztek. Az is, mikor a verseny előtt a Kongresszusi Központ egyik raktárhelyiségébe hívták őt és az anyukáját, hogy írjanak alá egy másik szerződést, amely szerint egy áruházlánc reklámarca lesz, mert másnap be akarják jelenteni. Nem írták alá. Így fordulhatott elő, hogy miután szépségkirálynő lett, a verseny után otthagyták a Kongresszusi Központban a szervezők, valaki szívességből vitte el őket a szállodájukba.
Fogalma sem volt arról, miről szól a szépségipar.
S itt könnyes lenne a szeme. Azt ugyanis ennyi év távlatából sem felejtette el, milyen csodálatos volt, amikor másnap gyorsvonattal megérkezett Fonyódra. Már királynőként. Több mint kétszázan mentek ki a vasútállomásra. Ismerősök, rokonok, barátok, iskolatársak. Mindenki boldog volt és ő is. Talán ez volt az egyetlen tiszta, csodás pillanata az egésze királynőségnek, utána ugyanis hamar kiderült, mindenki rajta akar pénzt keresni. Sokat és gyorsan.
Közben az irigyek is megjelentek. Azt terjesztették például, hogy a Molnár család disszidálni akar, mindezt arra alapozták, hogy egy nyugati autó állt a házuk előtt. Vállalkozásuk volt Fonyódon, hirtelen ők lettek a bunkó maszekok. Nem érezte jól magát. Pesten pedig főleg nem, ahol, ha kifestette magát, azért szólták meg, ha nem azért, ha pedig farmerben ment egy eseményre, akkor pedig azért. Aztán letelt az egy év. A koronát visszaadta. Kicsit sajnálta, hogy nincs folytatás, ám örült, hogy újra a saját életét élheti.
Majd letenné a mappát az elsárgult újságcikkekkel, fotókkal, belépőkkel, beülne az autójába és elmenne a kozmetikába, ahol várná egy kuncsaftja. Egy barátnője. Aki egy pulóvert hozott neki ajándékba. Rózsaszínt, mert azt szereti. Délután aztán hazamenne a fonyódi házba, leparkolna az autójával, belépne, ahol ott várná a férje és meglepetésként a nagyfia és a nagylánya. Átölelnék hosszan, ő pedig úgy érezné, nincs nála boldogabb ember Fonyódon, a Balatonnál, az egész világon.
35 éve a kaposvári temetőben pihen…
Másképp történt. Nem lett kozmetikus. Nem lett menyasszony, nem lett férje. Nem lettek gyerekei. Nem lett ötvenkét éves. Még tizennyolc sem. Megölte a magyar vadkapitalizmus, az irigység, a rosszakarat, megölte a reflektorfény.
Ma reggel, aki találkozni akar vele a születésnapján, annak Kaposvárra, a Keleti temetőbe kell mennie. Ahol egy hideg, havas márványlap alatt pihen. Lassan 35 éve… Sokan voltak a sírásói.
Nyugodj békében, Csilla!
