Ő az a 10 hónapos pici baba, aki testvérével és szüleivel bent égett az autóban a Győr melletti balesetben


Ő az a 10 hónapos pici baba, aki testvérével és szüleivel bent égett az autóban a Győr melletti balesetben



Egy bőnyi pár és két gyermekük vesztette életét Győrnél, amikor egy autókat szállító trélerrel ütköztek. A család legboldogabb hónapjait élte éppen.

Szörnyű tragédia történt csütörtök délben Győrnél: egy személyautó előzés közben ütközött össze egy autókat szállító trélerrel. Az ütközés következtében az autó a szalagkorlátnak csapódott, és szinte azonnal lángba borult. Bár a tréler vezetője és a szemtanúk is azonnal megpróbálták kinyitni az ajtókat és poroltóval oltani a lángokat, az autóban utazó négytagú család a helyszínen életét vesztette.


Próbálták kinyitni az ajtót, akik megálltak, de mondták, hogy olyan gyorsan égett, hogy semmit sem tudtak tenni– mondta egy szemtanú, Péter.


Egy másik szemtanú szerint, aki a Blikknek nyilatkozott, a lángok felcsapása előtt a kicsi gyermek még életben lehetett.


Még csak 10 hónapos volt a baba


A család szeme fénye, a kis Bálint mindössze 10 hónapos volt.


Szüleivel és édesanyja már 18 éves nagylányával utazott a tragédia pillanatában. A bőnyi pár élettársi kapcsolatban élt, kisfiuk megszületése óta úsztak a boldogságban, a kis Bálint a szemük fénye volt.


A bőnyiek mind értetlenül állnak a tragédia előtt, családot rengetegen ismerték és szerették a településen. „Hogy lehet ilyen ki**szott g**i az élet? Istenem, nem akarom elhinni” – fakadt ki egy ismerősük.