A folyóba dobta 11 hónapos kisbabáját a 23 éves férfi..Hiába küzdöttek a pici életéért, már nem lehetett megmenteni


A folyóba dobta 11 hónapos kisbabáját a 23 éves férfi..Hiába küzdöttek a pici életéért, már nem lehetett megmenteni



Az alábbi események, egyesek számára zavaróak lehetnek!

A 23 éves Zek Bennett egy nap úgy döntött, hogy elviszi a szinte újszülött gyermekét a babakocsijával a 
nagy-manchesteri Radcliffe-i Irwell folyó irányába, egy kicsit levegőzni. Azt állítja, hogy délután 4 óra körül elsétált két nő mellett, akik  elmondása szerint olyan ördögi tekintettel néztek rá, amivel azt üzenték neki, hogy dobja a folyóba a kisbabáját. 

A következő dolog, amit az "édesapa" tett, hogy kivette a kisbabát a kocsiból, a folyó szélére állt, balról jobbra lendítette a kicsit, majd egy nagy dobással bele dobta a folyóba. A borzalom szemtanúja volt két fiatal srác, akik a túloldalról látták a szörnyűséget.  

Ezek után Zak besétált a kocsmába, és ott elmesélte egy ivócimborájának, hogy mit tett. 

Eközben többen is tájékoztatták a Rendőrséget arról, hogy mi történt, de mire kiértek, és sikerült kiemelniük a folyóból, már 17:15 volt. Esélye sem volt a kisbabának életben maradni az oxigénhiány miatt. 

A rendőrök a kocsmában találtak rá az apára, akit letartóztattak. A bíróság kimondta, hogy paranoid skizofréniában szenved, ezért nem büntethető. 

A tárgyaláson az ügyészség azt kérte, hogy ne mentsék fel a gyilkosságban de a védelem szerint 17 éve mentális betegségekkel küzd a férfi, ezért nem beszámítható, és kényszergyógykezelésre kell küldeni. 

A baba édesanyja kettétört lelkileg, nem bírja a fájdalmat elviselni, amit a gyermeke hiánya okoz...

Ki tudja ki a párunk.. nagyon ijesztő!