Jó hír, megbocsátott Suzy, elmarad a per


Jó hír, megbocsátott Suzy, elmarad a per



A népszerű mulatós énekesnő nemrég a bírósághoz fordult, miután egy korábbi kollégája és barátja becsületsértő posztokat jelentetett meg róla. A vitának vége...


Néhány héttel ezelőtt nagy port kavart a történet, melynek elszenvedője a népszerű mulatós sztár, Suzy volt. Történt ugyanis, hogy korábbi jó barátja és egyben hangtechnikusa egy finoman szólva is illetlen posztban hasonlította őt egy gumibabához.

Sértő posztok tömkelegét viselte el szó nélkül


Suzy természetesen nem hagyta annyiban a dolgot és ügyvédhez fordult, aki be is adta a keresetet a nyilvánvaló becsületsértés miatt. Ezután elszabadultak az indulatok és a férfi több posztban is szidalmazta, gyalázta az énekesnőt, aki mindvégig bölcsen hallgatott és nem vette fel a kesztyűt. Az ügy előtárgyalása elmaradt, mivel azon nem jelent meg sem az alperes, sem a jogi képviselője és a jelek szerint végül nem is kerül bíróság elé az ügy.

Az énekesnő ugyanis megbocsátott az illetőnek, miután az egy bocsánatkérő posztot jelentetett meg a közösségi oldalon.

Suzy a történtekről a reflektoronline.com oldalnak nyilatkozott.„Zoli eljött hozzám, megbeszéltük a dolgot és fátylat borítottunk rá. Nem vagyok haragtartó típus, így nem volt kérdés, hogy megbocsátok neki, de azt nyilván a továbbiakban sem hagyom senkinek, hogy nyilvánosan sértegessen vagy megalázzon. A bírósági eljárást az ügyvédem, dr. Pikali Petra megszünteti és ezzel vége is a történetnek” –mondta a portálnak Suzy.