.

„A hullazsákok nem csupán zsákok, emberformájuk van”



 „Úgy kezdtem a mai műszakot is, ahogy minden eddigit. Átöltöztem a mosdóban, mert máshol már nem nagyon lehet, majd elindultam a konyha felé, ahol a cuccainkat tartjuk.


Ahogy kinyílt előttem a konyha ajtaja, rá kellett jönnöm, hogy erre nem lesz lehetőség. A konyha ugyanis már nem létezett. Kórterem lett belőle – a helyiségbe, ahol eddig épphogy elfért két asztal és a fal mellett a táskáink és kabátjaink, most öt ágy volt begurítva, mind az öt foglalt. Melléjük még pont befért két szék, amikre eddig mi ültünk le enni ‒ oda ültettek két másik beteget, akik még szerencsére tudtak ülni. Annyira zsúfolt volt a terem, hogy mozdulni alig lehetett.”


És ez még csak a ma átlagosnak mondható munkanap előtti néhány perc leírása, a munkaidő első perceiben pedig befutott egy mentő egy azonnali ellátást igénylő 44 éves eszméletlen nőbeteggel. Lélegeztetőgépre kellett tenni, a koronavírus-gyorstesztje negatív lett, de sokáig nem tudták eldönteni, mi lehet a baja.


„Ott álltunk egy agyhalott, 44 éves beteggel, és senkinek sem volt semmi fogalma, hogy mi baja lehet, vagy hogy hogyan lehetne rajta segíteni.”


Később kiderült, hogy a nő mégis koronavírusos. Tüdőgyulladása mellett a vírus megtámadta az érrendszerét és agyhártyagyulladást is okozott.


„Ő volt a második beteg, akiben azon a héten a klinikán covid okozta meningitist találtak.


Mintha a tüdő elpusztítása nem lett volna elég a covidnak. Az érrendszeri szövődmények, a pszichés hatások sem voltak elegek. Az agyhártyát is megtámadja, ha ahhoz van kedve” – írja Imolya Patrícia.


Az, hogy végül hogyan alakult a 44 éves agyhalott állapotban lévő nő sorsa, már nem derült ki, mert az ötödéves orvostanhallgatót a „vörös zónába” osztották be – ez az a részlege a Covid-osztályoknak, ahol a legsúlyosabb betegek vannak. Ide csak „szkafanderbe” öltözve, dupla maszkban és dupla kesztyűben, védőszemüvegben szabad belépni. Itt a hat órás műszakot étlen-szomjan, mosdó nélkül kell kibírnia az ápolóknak, orvosoknak a fertőzésveszély csökkentése miatt.


„A vörös zónába belépni olyan, mint besétálni egy állóháború közepébe… Odabent mindenhol betegek, sérültek küzdenek a levegőért, szorongatják az oxigénpalackjaikat, családtagjaikat hívják, miközben űrruhás orvosok, ápolók rohannak el mellettük… És sosincs csönd. Valaki mindig köhög, valaki mindig küszködve, kapkodva, hörögve próbál levegőhöz jutni, az oxigén folyamatosan sziszeg, az ápolók egymásnak kiabálnak, hogy a védőfelszerelés kapucniján át is hallják egymást. És valaki mindig sír.”


Tele volt a váró, hajnalban minimálisra csökkent a tartalék oxigén, a betegek pedig egyre türelmetlenebbekké váltak, miközben szó szerint egy percre sem tudnak leállni az orvosok, ápolók.


„Ne jöjjön már nekem ezzel a dumával – szakított félbe ingerülten a beteg”


„Tíz perce sem voltam bent, de már el voltam úszva a munkával, és tudtam, hogy úgyse fogom magam utolérni, akármennyire sietek is.


Nem sikerült elsőre megszúrnom a beteget a folyosón. Két kesztyűben, szemüvegben minden nehezebb, ráadásul már nagyon ki voltam merülve.


– Maga valami kezdő, hogy ennyire nem érti a dolgát? – mordult rám a beteg, akinek a branült próbáltam behelyezni.


– Ne haragudjon, megpróbálom még egyszer, és ha akkor sem sikerül, hívok egy kollégát – válaszoltam, de tudtam, nincs kit hívni, senki sem ér rá. Összeszorítottam a fogam, és kínkeservesen sikerült másodjára behelyeznem a branült. – Meg is vagyok – mosolyogtam a betegre megkönnyebbülten.


– Na végre – jött a felelet. – Hihetetlen, hogy erre ennyit kellett várni!


- Ne haragudjon – próbálkoztam újra. – Látja, hogy milyen sok a beteg, higgye el, igyekszünk…


- Jaj, ne jöjjön már nekem ezzel a dumával – szakított félbe ingerülten a beteg. – Hallottam, hogy még bőven van hely a kórházakban. Bár, ha ilyen lassan dolgoznak, nem csodálom, hogy mégis ennyien halnak meg ebben az influenzában.


Nem tudtam megérteni, hogy mondhat valaki ilyet, miközben itt ül, egy váróteremből átalakított kórteremben, ahol egymás hegyén-hátán ülnek a betegek. Úgyhogy inkább csak csöndben felálltam, és otthagytam, hadd szidjon tovább a hátam mögött.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék