A döbbenet, a hitetlenkedés lett úrrá rajtunk az első hírek hallatán, amikor nagy betegségedből már felépülve, a világjárvány legdurvább szakaszában a napokban kórházba kerültél. Reménykedtünk, mert egyszer már erős akarattal sikerült visszautasítanod a túloldalra invitáló szót. Te győztél, mert érezted, hogy nagyon sokan szeretnek, veled vannak a bajban, feladataid vannak. Visszajöttél közénk, s azóta újra annyira hozzátartoztál mindennapjainkhoz, hogy úgy éreztük, Rajtad már csak fiatal korod ellenére sem foghat a természet törvénye…, de lám, mégis beteljesedett, március 12-én végleg elszállt a remény.
Helyébe a gyász és a fájdalom lép. Gyászol a család, az önkormányzat volt és jelenlegi munkatársai, közeli és távoli rokonok, ismerősök.
Miért? – tör fel belőlünk. Miért 55 évesen, miért így?
Kérdezzük, bár mindannyian tudjuk, van olyan betegség, amivel szembe menni nehéz, vagy lehetetlen. Az Élet rendje, hogy vannak közöttünk, akik előbb lépik át az örökkévalóság küszöbét, mint mi magunk, de valahogy azt gondoltuk, Rád ez még sokáig nem vonatkozhat.
Talán azért volt ez így, mert évtizedeken át, három polgármester első számú munkatársaként voltál emblematikus alakja a városházának, a városnak. Előtte gépkocsivezető oktatóként, a Kommunális Intézmény sofőrjeként tettél szert ismertségre. Azok közé tartozol, akik a rendszerváltozás hajnalán álltak a köz szolgálatába, közvetlenül látták, érezték, hogy hová tart a város,a megye, az ország, mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy feljebb és feljebb kapaszkodjunk.
Olyan családszerető, jó humorú, nyitott természetű, őszinte, a szó nagybetűs értelmében EMBER, és olyan barát voltál, akire mindig számítani lehetett. Közénk, kalocsaiak közé tartoztál, és nemcsak azért, mert elmaradhatatlan részese voltál a városháza, a város életének, hanem mert sokunkhoz baráti szálak is fűztek.
Rajtad kívül egyetlen embert nem ismerek, aki ennyire megszállottként szeretette magasabb fokon tanult szakmáját, a gépkocsivezetést, amelynek legjobbjai között tartottunk számon.
A járművek, az emberek szeretete végigkísérte egész életpályádat. Az érettségi, a közigazgatási vizsga, a német nyelvtudás csak alapot adott ahhoz, hogy fogékony voltál minden iránt, ami a járművekhez, a járművezetéshez akárcsak távolról kapcsolódott.
A búcsúzásnak része, hogy felemlegetjük az életút fontosabb állomásait, de ezt megteszi most számos barátod, munkatársad,volt főnököd a közösségi médiában, mintegy bizonyítva: személyedben egy nagyszerű ember, barát távozott, akinek egy-egy epizód az életéből immár a legszebb munkahelyi, társasági emlékké nemesül.
Szerény, minden hivalkodástól mentes egyéniségednek köszönhetően talán sokan nem tudják, valójában mit köszönhet Neked szülővárosod, aminek szó szerint éjjel és nappal a feltétel nélküli szolgálója voltál.
Kedves Laci! Hálás szívvel köszönjük! Emléked megőrizzük!
Isten Veled, nyugodj békében!
