.

Nagy Feró: a kutya is oda megy, ahol simogatást kap..



Persze hogy benne van a pakliban az is, hogy szimpatizálok a kormánnyal. De ez engem nem zavar, ez minden rendszerben így van.

– mondta Nagy Feró a Hvg360-nak arra a kérdésre, számít-e a Kossuth-díjában, hogy évek óta hangosan támogatja a Fideszt.


Orbán Viktorékkal régóta jóban voltam, mire észbe kaptam, fideszes lettem. Most is bízom abban, hogy ez a kormány jót akar.

– mondta később arra, hogyan lett Fideszes.


Azt szoktam mondani, hogy ha valaki nem dörzsölődik valahova, akkor nem is fényesedik. Megértem őket, a kutya is oda megy, ahol simogatást kap.

– mondta arra, hogy egyre több zenész fejezi ki lojalitását Orbán Viktorral kapcsolatban.


Csak reménykedni tudok, hogy aki ezt kitalálta, az jó szándékkal tette. Ha segítünk egy kezdő garázszenekart, akkor amíg gitároznak, addig sem törik fel az autóinkat. Jó lenne, ha a fiatal zenészek is kapnának ebből valamiféle támogatást, ha elősegítenék, hogy a gyerekek művészettel foglalkozzanak. De ezek csak a reményeim, semmit sem tudok a részletekről. Demeter Szilárddal egyszer találkoztam, annyit tudok róla, hogy ő is zenél.

– mondta arra, hogy Demeter Szilárd 23 milliárdból oldaná meg a popzene problémáit.


Andy Vajna jóbarátom volt, ő erőltette, hogy benne legyek. A forgatás minden percét élveztem, bár amikor visszanéztem, azt mondtam, hogy hát nem lett egy Mamma Mia!

– mondta a Pappa Piáról.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék