.

Csúnya balesetet szenvedett Bódi Csaba, totálkárosra tört az autó, azonnal kórházba szállították

 


Ahogy mi is megírtuk, Bódi Csabi pénteken súlyos autóbalesetett szenvedett egy fellépésre tartva, az 51-es út szigethalmi elágazásánál. Az autóban hárman ültek, technikus kollégája és ő maga is a kórházban végezte. Előtte viszont döbbenetes módon sérülten is megtartották a fellépést.


A baleset körülményeiről a Borsnak mesélt:


– Áporkára tartottam fellépésre, és szabálytalanul bekanyaradott elém egy autó, sajnos elkerülhetetlen volt az ütközés. Amikor észleltem a másik gépkocsit, balra ugyan el tudtam tekerni a kormányt és fékeztem is, de arra nem volt lehetőség, hogy kivédjem a balesetet. Nem hajtottam gyorsan, csupán 40-50-nel mehettem, de szörnyű volt. Én vagyok a vétlen, de így is nagy baj ez nekem – kezdte Csabi a lapnak.


Súlyosan megsérült!


- A technikus barátomnak a csigolyája megrepedt, őt azonnal elvitte a mentő a kórházba. Én csak húsz percig a földön feküdtem a sokktól, és a légzsákok ütésétől. Akkor még csak kicsit fájt a mellkasom, de később nekem is rosszabbodott az állapotom. A kezemből ömlött a vér a szilánkok miatt, az ujjamat nem tudtam mozgatni. Sokáig szinte felfogni sem tudtam, mi történt – mondta megtörten.


A koncertet megtartották, mert mint mondta, sosem mondtak még le fellépést, és most sem akartak csalódást okozni a rajongóknak. Utána viszont egyből a kórházba szállították Csabit is.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék