.

Megszületett a vádítélet LL Junior kisfiának halála ügyében – összeomlott volt párja, Csilla!



A BRFK befejezte a nyomozást. Közleményükben kiemelték, hogy az ügy iratait L.L. Junior volt élettársával szemben vádemelési javaslattal átadták az ügyészség részére.


Gondatlan emberöléssel vádolják L.L. Junior volt élettársát, elgázolt kisfiuk édesanyját, Hopp Csillát! A rendőrség a közleményében felidézte a baleset részleteit is: egy autó még 2019. augusztus 31-én 18 órakor Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél elütött egy gyermeket. 


A 3 éves kisfiú az édesanyjával és annak barátaival sétált, amikor a tilos jelzés ellenére átszaladt a zebrán.


Az autó ekkor ütötte el. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt – írja a Police.hu.


A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták az ügyet, tanúkat hallgattak ki, bizonyítási kísérlet keretében rekonstruálták a baleset körülményeit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya gondatlan emberölés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves édesanyát.A Közlekedésrendészeti Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a nővel szemben vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészség részére.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék