Rusvai: a beoltottak közül legalább 300 ezren védtelenek


Rusvai: a beoltottak közül legalább 300 ezren védtelenek

 


Oda kellene figyelni azokra, akiket beoltottak, de nem lettek védettek, mert ők és hatóság is hamis biztonságérzetbe ringatják magukat. Ezt a mintegy 300 ezer embert hozzá kellene juttatni egy harmadik adag oltáshoz - mondta Rusvai Miklós virológus, az ATV Start című műsorában.


A teljes lakosságnak már több mint fele megkapta a második adag oltását, kérdés, hogy ez elegendő-e a nyájimmunitás kialakulásához. A virológus szerint ezt a számot mindenképp feljebb kellene tornászni, azonban attól tart, hogy akik eddig nem regisztráltak, azok egyáltalán nem is akarják megkapni az oltást - derül ki a műsorból.


A teljes lakosságból körülbelül 8,5 millióan olthatók, aminek a 80 százaléka 5,8 millió fő, ettől pedig nem vagyunk messze, főleg, ha a fertőzésen átesetteket is hozzáadjuk – mondta Rusvai Miklós.


"Vírusmutációgyár, aki nem oltatja be magát"

A virológus szerint a fő problémát azok jelentik, akik oltottak ugyan, de nem védettek Szerinte nemcsak a Sinopharmmal oltottakról van szó, állítása szerint, akiket AstraZenecával oltottak, azoknál nagyjából 15-20 százaléknál nem alakult ki a védettség.


„Egy különbség van a két vakcina között: mivel az AstraZeneca vektorvakcina, ezért lehet mondani, hogy ennek ellenére lehet sejtesvédelem, a Sinopharmnál azonban erre elméletileg is kevesebb az esély, mivel az inaktivált vakcinák eleve kevesebb eséllyel adnak sejtesvédelmet, mint a vektorvakcinák” – hivatkozott a múlt heti Videoton vizsgálatokra Rusvai, aki szerint a korosztály ebben az esetben is számít, ugyanis az immunizálhatóság is csökken a korral. Úgy számol, hogy legalább 300 ezer ember érintett lehet, ha összeadjuk ezt a két csoportot.


Frissítés: reagált az Astrazeneca


Az ATV Híradó megkeresésére az AstraZeneca gyógyszergyártó azt közölte, hogy nem tudják, Rusvai Miklós professzor milyen adatokra hivatkozott nyilatkozata során, és mely variánssal szemben. "Azt a való életből származó adatokból biztosan tudjuk, hogy az AstraZeneca vakcina magas szintű védelmet nyújt mind az alfa (korábban brit) mind a delta (korábban indiai) variánssal szemben” - közölte a cég. Mindezt az angliai közegészségügyi szolgálat, a Public Health England (PHE) által júniusban közzétett adatokra hivatkozva közölték. A Vaxzevria (COVID-19 Vaccine AstraZeneca) 92 százalékos hatékonyságú a delta variáns által okozott kórházi kezelések csökkentésében, a beoltottak között pedig nem fordult elő haláleset. A vakcina szintén magas szintű védelmet nyújt az alfa (korábban “brit”) variáns által kiváltott súlyos fertőzések esetén, haláleset itt sem fordult elő.


Rusvai Miklós úgy fogalmazott, virológiai szempontból feltétlenül a harmadik oltás híve, méghozzá más típusú vakcinával, mint amivel az eredeti immunizáció megtörtént.


Rusvai Miklós elmondta, nem hivatalosan jelenleg is zajlik a harmadik adag oltás beadása vagy egy jó ismerős, rokon segítségével, aki vállalja a protokolltól való eltérés kockázatát, vagy úgy, hogy átmegy a határon és Romániában beadatja a harmadik adagot – sorolta Rusvai a lehetőségeket, majd hozzátette, utóbbihoz szinte ki se kell szállni az autóból, plusz egy 18 ezer forint értékű vouchert is kap az oltáson átesett, amit rögtön le is vásárolhat.