Rossz hírek érkeztek a nyugdíjasoknak...a nyugdíjprémiumról van szó


Rossz hírek érkeztek a nyugdíjasoknak...a nyugdíjprémiumról van szó



50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumot kaphatnak év végén a nyugdíjasok – jelentette be Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint erre a gazdaság száguldása miatt van lehetőség. A Híradónknak nyilatkozó nyugdíjszakértő hangsúlyozta: több mint 200 ezer nyugdíjas ennél kisebb juttatást fog kapni, mert a nyugdíja nem éri el a 80 ezer forintot.


Rendhagyó módon vasárnap reggel érkezett a Kossuth rádióba Orbán Viktor, ahol egyebek mellett a nyugdíjasok számára tett fontos bejelentést. A miniszterelnök szerint, mivel száguld a gazdaság, lehetőség lesz a nyugdíjprémium kifizetésére.


„Most úgy látom, hogy egy 50-56 ezer forint az valószínű, de ha 7 százalékos növekedés lesz, akkor még jóval efölé is mehet az az egyszeri összeg, amit nyugdíjprémiumként oda tudunk adni még az év vége előtt a nyugdíjasoknak” - fogalmazott a műsorban a kormányfő.

A Híradónknak nyilatkozó nyugdíjszakértő szerint ez az egyszeri juttatás jelentős lesz a nyugdíjasok számára, hiszen a 150 ezer forintos átlagnyugdíj egyharmada lehet. A nyugdíjprémium mértéke azonban nem mindenkinél lesz azonos. Aki 80 ezer forintot vagy annál többet kap, az a lehető legnagyobb mértékű prémiumban részesül. Ez azt jelenti, hogy például 6 százalékos növekedésnél 50 ezer forint fog kapni év végén. Akinek viszont ennél kisebb a nyugdíja, például 60 ezer forint, annak arányosan csökkenni fog a nyugdíjprémiuma is. Tehát egy ugyanilyen, 6 százalékos növekedésénél már csak 37 500 forint jár majd neki.

„Az öregségi nyugdíjasok száma 2 millió 53 ezer fő, közülük 1 millió 800 ezren kapnak többet, mint 80 ezer forint, tehát körülbelül 200-220 ezer nyugdíjasnak kisebb a nyugdíja 80 ezer forintnál, náluk kell ezt az arányosan kisebb összeget figyelembe venni, és természetesen ez a további több mint félmillió ember, az egyéb ellátásokban részesülők, ott is nagyon sokszor ezek az ellátások nem érik el a 80 ezer forintot” - magyarázta Farkas András.

Mint azt Orbán Viktor kijelentette, a gazdasági növekedés nem magától van: ma többen dolgoznak, mint a 90-es évek eleje óta bármikor. „A munkásvédelemnek is ez a leghatékonyabb eszköze, amikor mindenki két kézzel kapkod azok után, akik hajlandóak és tudnak dolgozni. A magyar gazdaság ma ebben az állapotban van” - tette hozzá.

A Portfolio gazdasági elemzője szerint az egyes szektorok között nagyok a különbségek, a turizmus például az egyik legnagyobb vesztes. Hornyák József azt mondta, a jövő évre tervezett költések már nem tesznek jót a gazdaságnak. Mint fogalmazott, a most bejelentett költekezések már inkább a választást készítik elő, és ennek a zajában telik majd el a következő időszak. Szerinte a gazdaságnak már nem igazán van erre szüksége, sokkal inkább arra lenne szüksége, hogy a költségvetési hiányt alacsony pályára, alacsony szintre csökkentsük. A szakember szerint erre azért van szükség, mert a GDP arányos államadósság újra elérte a 2008/2009-es, 80 százalék feletti szintet.