"Nekem ez a gyerek nem kell" - A kórházban hagyta magára a vakon született kisfiát Ez a szentesi anyuka.


"Nekem ez a gyerek nem kell" - A kórházban hagyta magára a vakon született kisfiát Ez a szentesi anyuka.



Sajnos sokakhoz kegyetlen az élet, és vannak akiknél már ez a születésük percében elkezdődik.


Nem járt másképpen ez a kisbaba, Alexander sem, aki egy súlyos rendellenességgel született: nem fejlődtek ki a szemei-írja a Daily Mail.


Ez a kondíció szerencsére rendkívül ritka, összesen három ilyet dokumentáltak az egész világon. A baba egyébként ezt leszámítva teljesen egészséges, mind a szervei, pedig mind egyéb testrészei teljes egészükben kifejlődtek, és rendeltetésszerűen működnek.


Azóta már törölt Twitter bejegyzésében Helen Ann arról számolt be, hogy az édesanyja teljesen és kategorikusan elutasította a kicsit, és elviharzott a kórházból, miután meglátta, hogy milyen rendellenességgel született.


A sors azonban végül mégis felcsillantotta Alexander számára a reménysugarat: miután kiderült, hogy a kicsit elhagyta az anyukája, szinte versengtek érte azok a családok, akik örökbe akarták fogadni. Így az ünnepeket már új családjával töltheti.


Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neki az életben!