Novák Katalin lesz az új államfő


Novák Katalin lesz az új államfő



Ő lehet a legfiatalabb és az első női köztársasági elnök.


Novák Katalin családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek Orbán Viktor miniszterelnök – derült ki a kormányinfón.


– Az alkotmány csak két ciklust enged az államfőnek, így Áder Jánosnak sajnos lejár a mandátuma tavasszal. Megtettem a jelölést a Fidesz-frakciónak – válaszolt az ATV kérdésre a miniszterelnök. – Meg tudja erősíteni, hogy Novák Katalin a jelölt? – kérdezett vissza a riporter, amire Orbán igennel felelt.


Novák Katalint láthatólag nem érte váratlanul, hogy rákérdeznek az új államfő személyére.  “Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A köztársasági elnök jelölti felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok” – írta  Novák a Facebookján szinte egy időben Orbán Viktorral.


Novák Katalin Orbán Viktor révén robban be a politikába, amikor 2014-ben családügyekért felelős államtitkárnak nevezték ki, előtt frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos volt. 2017-ben a Fidesz alelnökévé választották, 2018-ban pedig fideszes képviselő lett. 2020-ban államtitkárból miniszterré avanzsált, amikor családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapta meg.


Ha megválasztják, akkor Novák Katalin lesz a magyar történelem legfiatalabb köztársasági elnöke, mivel mindössze 44 éves.


Novákhoz azóta özönlenek a gratulációk. A leggyorsabban talán minisztertársa, Varga Judit gratulált, aki egy közös képet rakott ki az oldalára, “Hajrá, Kata!” megjegyzéssel.