Ez a 9 tünet, az Omikronnál, ami kifejezetten az oltottaknál jelentkezik


Ez a 9 tünet, az Omikronnál, ami kifejezetten az oltottaknál jelentkezik



Az omikron variánsnak léteznek olyan tünetei is, amelyek kifejezetten a már beoltottaknál jelentkezhetnek. Egy brit professzor elmondta, melyek ezek.


Az utóbbi időben egyre jobban terjedő omikron variánsról már kiderült, hogy általában megfázásszerű, kevésbé súlyos tüneteket okoz. A statisztikák szerint sajnos sokan úgyis elkapják az omikront, hogy megkapták a koronavírus elleni védőoltást, náluk pedig a megbetegedés az oltatlanoktól eltérő tüneteket is okozhat.


A neves brit orvos, Tim Spector a Mirror-nak elmondta, hogy melyek azok az omikron tünetek, amelyek kifejezetten az oltottaknál jelentkezhetnek.


„Már a Delta-variánsnál megfigyeltük, hogy jóval enyhébb tüneteket, jellemzően náthára jellemző tünetek jelentkeztek, mint például orrfolyás, hidegrázás, torokfájás, fejfájás és ehhez hasonlókat okoz azoknál, akik be vannak oltva. Az omikron esetében is azt látjuk, hogy jóval enyhébb tüneteket okoz az oltottaknál, amelyek némiképp eltérhetnek az oltatlanok tüneteitől” – mondta a professzor, majd hozzátette:


„Az oltottaknál az omikron megfázásszerű, enyhe tüneteket okoz, valamint jellemzően hányást, hasmenést vagy bőrkiütést is tapasztalhatnak a fertőzöttek. Ehhez képest az oltatlanoknál jóval súlyosabb tünetek is jelentkezhetnek például láz, íz- és szaglásvesztés vagy akár kötőhártyagyulladás, valamint sokkal tovább tart náluk a betegség lefolyása” – mondta az orvos.


Tim Spector legfrissebb felmérése alapján a beoltottaknál jelentkező 9 legjellemzőbb omikron tünet a következő:


Orrfolyás

Torokfájás

Tüsszögés

Fejfájás

Köhögés

Izomfájdalom

Hasmenés

Bőrkiütés

Hányinger

Ha valaki oltottként ezeket a tüneteket észleli, akkor jó eséllyel az omikron variáns fertőzte meg.