.

Nekem azt tanították, ha tele van a hűtő és a kamra, úgy át lehet vészelni. Akkor nem érezzük, hogy csórók vagyunk. Azt nem tanították..



Nekem azt tanították, ha tele van a hűtő és a kamra, úgy át lehet vészelni. Akkor nem érezzük, hogy csórók vagyunk. 

Azt nem tanították, abba belenőttem, hogy egy főtt ételt lehet két napig enni, hogy nem eszünk minden nap húst, ha hétvégén pörkölt van, akkor hétköznap lesz főzelék és a maradék feltétnek megy, hogy sütemény hétvégén van és a nassolást úgy lehet elkerülni, ha nincs otthon nassolnivaló, nem úgy, hogy pörlekedünk a gyerekkel, mert chipset eszik, nem rendes kaját. 

A két mamámtól megkaptam az életkezdő csomagot, ami a pénzügyeket és az élet egyéb dolgait illeti, gondolok itt olyanokra, hogy „ha a benzin ára főmegy”, minden drágul, hogy január elsején úgy ülünk le a tévéhíradó elé, hogy „na, mingyá bemongyák, minek megy föl az ára” és „arra azér vigyáznak, hogy enni tudjon a nép, félnek, hogy forró ősz lesz”.  Persze egy sor dolog nem állta meg a helyét, például az, hogy tanuljál, hogy legyen belőled valaki. És ma már azt is tudom, hogy nem minden meleg szereti a musicaleket és nem feltétlenül öltözködik mindegyik elegánsan.

Nem emlékszem, mikor lett rossz érzés vásárolni, talán akkor, amikor a vaj ára, amit addig is drágálltam - mások számára talán észrevétlenül, de számomra, akinek gyesesanyukaként a heti bevásárlás azt jelentette, kiszabadulok otthonról másfél-két órára - feltűnt, hogy hetente-kéthetente 20-30 Ft-tal drágább. 

Hogy a lélektani határ hogy alakult, arra sem emlékszem, arra igen, hogy egy-egy termék kikopott a kosaramból. És arra is, hogy fizetés után félrehúzódtam és elkezdtem vizsgálni a blokkot. 

Néha, amikor értetlenséggel vegyes dühöt éreztem amiatt, a jövedelmem 20%-át hagytam ott a szupermarket-hentes-zöldséges szentháromságban és a hónapban ez volt az első bevásárlás, ráadásul a drogériában még nem is jártam, posztoltam a privát oldalamra. Hogy azt gondolom, nem egészen normális, hogy a bevételeink mintegy 40%-a kajára megy el. 

Bevallom, arra számítottam, hogy parázs beszélgetés alakul ki, de amikor még lájkokat sem kaptam, nos, ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem szégyellni ezt az egészet, és nem beszéltem róla. Azt gondoltam, ez másnak nem probléma. Aztán azt is gondoltam, hogy én csinálom rosszul: pazarlóan élünk, meg kell változtatnom a vásárlási és étkezési szokásainkat, át kell gondolnom a kiadásokat. Listát írtam, két hétre vásároltam be, úgy, hogy előre megterveztem, mit fogok főzni. De befogom a számat, valamit rosszul csinálunk, az van, az nem lehet, hogy ez csak nekünk probléma. Én nem leszek a szürkék hegedűse. 

Az összeg nem csökkent. Nőtt. A rossz érzést felváltotta valami zsigeri aggodalom. Lecsúszunk. Nem tudjuk tartani az életszínvonalunkat – ami eléggé röhejes, ha belegondolok, hogy nem valami menő kulinária shopból, hanem a Lidl-ből vásárolok. 

De mi a frász történt, hogy az avokádó, ami 349 volt, határozottan emlékszem, emlékszel, hogy a gyereknek azt adtam, összetörve, banánnal, na, az most 699 és a ládás mandarin 999 volt, te is tudod, hogy annyi volt, most meg tudod mennyi? 1499! Kiszámoltad, ez mennyi? Hány százalék? De jó, nem veszünk ládás mandarint, majd veszek a zöldségesnél. Mondok mást. Mit gondolsz, mennyi a vaj. És nem hároméves árakat hasonlítok össze! 

Egy idő után írtam egy listát és azt mondtam, menjél te, én nem fogom hetente egyszer csórónak és lúzernek érezni magam. Akkor már 25 ezer alatt nem tudtam kijönni az üzletből a heti bevásárlás után. 

És ez az összeg tudott tovább emelkedni. Az árak miatt, és a világjárvány miatt. Ha mindhárman itthon vagyunk, nem elég magamnak megsütni két céklát és elkeverni egy kis túróval, nem elég mentás arab rizst összeütni – mert nekem ez egy kaja, másnak nem feltétlenül. Több tej fogy, több kenyér fogy, több vaj fogy, mindenből több fogy, áramból is. 

A 2020-as Nagy Munkanélküliség és Pénztelenség éve alatt a bevételeink 55%-át költöttük élelmiszerre. Meg tudom mutatni az excel táblázatot, amit a férjem vezetett. Nagy szerencsénk, hogy a semmiből körülbelül két hétig tudok főzni és ismerem az olasz cucina poverát. És persze nagy szerencsénk volt, például, hogy eladtuk a dupla kutyaházat és örültünk, mert kiszámoltuk, hogy másfél heti kaja jön ki belőle.

Te figy, kezdte óvatosan 2021. nyarán középosztálybéli barátnőm a telefonban, az van, hogy kurvára meg kell néznem, mit veszek meg. És… nem keresünk szarul, na. Akkor már nem tűnt igazolásnak, annyit mondtam, hogy én azt nem értem, miért nincs erről szó, ha körülnézek, azt látom, hogy rajtam kívül ez senki másnak nem probléma és én szégyellem ezt, szégyellem magamat, hogy a múltkor is fogtam magam, és vettem négy könyvet és azt mondtam a férjemnek, tudod, szívesebben fizetek ki erre tizenötezret, mint a sajtért meg a felvágottért, amit megeszünk és hányingerem van, ha közeleg a péntek, mert el kell mennem bevásárolni és tudom, hogy mennyit fogok ott hagyni. 

És hazajövök, és feszülten mondogatom, hogy nézd meg, nem vettem semmit, a férjem meg elüti egy viccel, hogy ja, akkor csak 18 ezer? Nem, válaszolom, 22, de még nem voltam az Ildinél. 

És hol volt akkor még a 370-es euro és hol volt akkor még, hogy ültem a bajai benzinkúton és bámultam a kijelzőt, mert 512 Ft-ért tankoltam és láttam, hogy ennyiért szoktam ugyan tankolni, de ennyi benzinnel most nem érek haza, meg kell állnom valahol még tankolni és a városon keresztül megyek, nem a nulláson, mert úgy negyven kilométerrel hosszabb és rávágtam a kormányra, fájt a tenyerem és a kislányom kérdezte, hogy anya, mi a baj, én meg mondtam, hogy semmi, csak olyan kurvára elegem van most mindenből, mindenből, és hogy ebbe az egészbe olyan kibaszottul bele lehet fáradni, de majd elmúlik, semmi baj. 

Néha, amikor hazafelé jövök, elgondolkozom azon, mit tud megvenni az, aki két röhejes tanári fizetésből nevel két gyereket. Néha, amikor hazafelé jövök, elgondolkodom azon, milyen érzés lehet, mikor nem számít. 

Egyébként semmi baj. Van egy tehermentes házunk, nem is egy, két középkorú, üzembiztos autónk. Egészségesek vagyunk. A férjemnek és nekem is van munkánk. Van mit enni, mert tele van a kamra. Nálam aztán mindig tele van, hogy ne érezzem, hogy csóró vagyok. Majd ma, délután, amikor a boltban leszek. De már nem szégyellem magam. Pontosabban, nem ezért. 

Aztán azon gondolkodom, mit lehet főzni csirkemellből, sertéscombból, lisztből, olajból, tejből, cukorból. Mert hogy emiatt most megint kikopik valami a kosarakból, abban biztos vagyok. Abban is, hogy a tejföl, a vaj, a túró ára most felmegy. Meg a rizsé. Meg sok minden másé.  

De ne is beszéljünk róla, annyi minden más fontosabb dolog van az evésnél.

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak