15 év után először jöttek friss hírek BB Éviről.. Na ERRE nem számítottunk


15 év után először jöttek friss hírek BB Éviről.. Na ERRE nem számítottunk



A hirzona nemrég írt arról, mi történt azóta, hogy BB Évi megnyerte a Big Brothert. Párkány Éva régi jó barátja most nyilatkozott a valóságshow-győztes állapotáról.


H. Kornél, Párkányi Évi régi jó barátja volt az, aki annak idején segítséget nyújtott Évának megszökni Zoltántól, aki egy bedeszkázott ablakú házban tartotta a lányt fogva. Tízévnyi hallgatás után BB Évi előkerült a semmiből, és felvette vele a kapcsolatot, de megkereste Renátót és a kisfiát nevelő nagynénjével is felvette a kapcsolatot az egyik közösségi oldalon keresztül.

 

“Elmesélte, hogy átköltöztették egy másik szociális intézménybe. Ennek nagyon örült, mert itt megígérték neki, hogy hamarosan kijárhat dolgozni. Végre itt lehetett saját telefonja is. Évi teljesen fel volt dobva, hiszen elvégzett egy számítógépes tanfolyamot is. Boldogan vetette bele magát a Facebook világába, és egyből megkereste azokat a barátait, akikre úgy gondolta, hogy számíthat. Abszolút tiszta fejjel emlékezett mindenre logikusan építette fel a mondatait semmiféle nyoma nem volt annak, hogy beteg lenne. Panaszkodott, hogy nagyon unatkozik, így jobb híján állandóan filmeket néz. Annak viszont örült, hogy ebből az intézményből kijárhat a faluba” – mesélte a férfi a lapnak.


“Aztán néhány nap múlva telefonon is felhívott. Kérte, hogy látogassam meg, és vigyek neki csomagot, mert egyedül az anyukája látogatja, de ő is csak havonta egyszer. Éppen javában tombolt a pandémia, így mondtam neki, hogy ez egyelőre nem lehetséges. Aztán ahogy jött, úgy egyik pillanatról a másikra eltűnt. Többé nem válaszolt a Facebook-üzenetekre, és a telefonja hívásakor azt mondják, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Rossz érzésem lett, és végig attól tartottam, hogy esetleg őt is megtámadta a vírus. Most, hogy végre vége lett a járványnak, örömmel készültem, hogy végre meglátogathatom Évit, és utána járhatok, hogy mi történt vele” – mesélte Kornél a Blikk Rúzsnak.



A rendszeres látogatási idővel rendelkező intézetben közölték BB Évi barátjával, Kornéllal, hogy ez nem vonatkozik Párkányi Évire, mivel őt senki sem látogathatja. A lány tehát megint ugyanúgy él, mint régi intézményében.


BB Évi életét tönkretette a hirtelen jött népszerűség

A Kiskegyed megkereste az intézmény vezetőjét, hogy kiderítsék mi lehet a nővel, de csak annyi választ kaptak, hogy BB Éviről semmilyen információt nem adhatnak.

 

11 évvel ezelőtt Párkány Évát jó állapota miatt kiengedték a pszichiátriáról, ám a nő otthon nem szedte be a gyógyszereit, és az ilyenkor szokásos protokollt sem tartotta be, így hamar visszakerült az intézetbe. Mivel egyik családtagja sem vállalta a gyámságot felette, a lánynak minimális az esélye ahhoz, hogy valaha is kikerüljön onnan.