.

Mindenki, aki bántja MAzsit, amiért nem sírt Berki temetésén.. azt most jól figyeljen



Május elején az egész országot megdöbbentette a hír, miszerint elhunyt Berki Krisztián. A médiacelebet május 26-án helyezték örök nyugalomra, és még aznap megjelentek az első hírek, videók és képek a temetésről - és nem sokkal később a kommentek is...

A kommentszekcióban ismét mindenki sokkal okosabb volt, és mint egy különbségkeresős játékban, épp hogy nem karikázták be az eltéréseket a saját elképzeléseik és a valóság között. Például nem hagyták szó nélkül, hogy valaki fekete ruhában jelent meg, vagy hogy Mazsi rózsaszín magassarkút viselt - és ezt nem csak megjegyezték, hanem egyenesen a pokolba kívánják a "vétkes feleket", és egyből ítéletet mondtak felettük, hogy akkor rohadjanak is meg. Ám, ami a leginkább kicsapta a biztosítékot az, hogy még abba is sikerült belekötni, hogy ki miként gyászol...

 

Mi az, hogy Mazsi nem sírt ELÉGGÉ?

Van erre egy excel tábla, hogy bizonyos mennyiségű könny felett már valóban gyászolsz, de ha nem zokogsz, akkor biztosan nem élsz át szörnyű kínokat? Aki nem sír a temetőben, annak a k*rva anyját?

Minek ment oda, ha nem tud kipréselni magából két egészséges könnycseppet? Tuti, hogy sosem szerette igazán Krisztiánt! Mondjuk legalább annyival megtisztelhette volna, hogy egy kis borsmentát ken a szeme alá, ha már magától nem futotta annyi érzelemre, hogy sírjon...

Tulajdonképp mi is a gyász? Hogyan kell "jól" gyászolni? Létezik erre valamilyen ki nem mondott szabály, hogy csak annak a fájdalmát hisszük el, aki üvöltve zokog és a haját tépve veti rá magát a koporsóra? Vagy aki jelenetet rendez, és hisztériázva rikácsol, hogy őt is temessék a halott mellé, de most azonnal? Vagy esetleg ez már sok lenne? Lehet.

Ez már talán pont azért lenne hitelvesztett a lelkes megmondóemberek szemében, mert túl van tolva. Ebben az esetben azzal lenne tele a kommentszekció, hogy nem kéne itt ennyit ripacskodni, mégiscsak felnőtt emberek vagyunk, ráadásul egy temetésen. Tessék megtanulni viselkedni. Meg amúgy is, ronda az ember arca, ha sír, ismert ember meg ne jelenjen már meg feldagadt szemekkel a kamera előtt, hát hogy néz az ki...


Őszintén nem értem, hogyan történt meg az, hogy a gyászfeldolgozási szokásainkkal kapcsolatban is elvárásokat fogalmazunk meg? Mióta divat beleszólni mások gyászfolyamataiba és egyáltalán mit képzel magáról az, aki ennek mentén következtetni merészel arra, hogy mennyire komolyak a gyászoló érzései? Mélyen szégyellje el magát az, aki ennyire felszínes, sekélyes és érzelmileg éretlen.

Összességében ez ismét a szokásos "van sapka, nincs sapka" hozzáállás, hiszen túlságosan sír, akkor egy hisztérikus fruska, ha túl keveset, akkor meg ugye nem szerette a férjét. Tudjátok, megvan az a vicc:

Találkozik a róka meg a farkas az erdőben.
- Te farkas, verjük meg a nyulat!
- Na és miért?
- Ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért!
Így is tesznek, jól elverik a nyulat. Egy hét múlva megint találkoznak.
- Te farkas, verjük már meg megint a nyulat!
- Na és most miért?
- Kérjünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőset ad, akkor azért, ha füstszűrő nélkülit, akkor meg azért.
Így is tesznek, megkeresik a nyulat és eléállnak.
- Te nyúl, aggyál már egy cigit nekünk.
- Na és milyet kértek, füstszűrőset vagy füstszűrő nélkülit?
- Hmm... Nézd már farkas... Ezen már megint nincs sapka!

Hát, valahogy így volt ez most is.

Azonban, komolyra fordítva a szót: mégis milyen lelkület kell ahhoz, hogy még azt is megpróbáljuk megszabni, hogy ki hogyan gyászol?

A gyász mindenkinek a sajátja. A gyász nem egy bekategorizálható, pláne nem egy elvárható valami. Aki gyászol, az sír. Aki gyászol, az nem sír. Aki gyászol, az nevet. Megpróbálja fekete humorral kezelni a helyzetet. Magába zárkózik, és határozatlan ideig nem megy ki a lakásból, vagy ellenkezőleg: folyamatosan úton van, hogy elmeneküljön a saját gondolatai elől. Fekete ruhát hord élete végéig. Soha többet nem hord fekete ruhát. Lépten-nyomon szóba hozza a gyászát, hogy könnyítsen a lelkén, de az is lehet, hogy soha a büdös életben senki nem fogja meglátni, pláne meghallani tőle, hogy nehéz időket él meg.

Nem vagyunk egyformák, így nem lehet egy darab sémát ráhúzni mindenkire. Vagyis, egyet talán mégis: mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg az érzelmeit, ahogy akarja, vagy ahogy tudja. Tehát mindenkinek joga van úgy gyászolni, ahogy tud. És mindenekelőtt: mindenkinek joga van ahhoz, hogy békén hagyja a gyászolókat, és ne menjen oda okoskodni boldog-boldogtalanhoz, hogy szerinte most akkor mégis hogyan kellene viselkedni egy ilyen helyzetben. Pláne akkor nem, ha még egy egészen picikét sincs érzelmileg bevonódva. De igazából még akkor se, ha be van.

Végezetül: a gyászidőszak nem egy ostoba verseny, amit a temetésen kell megnyerni. Nem ilyenkor kell megmutatni, mennyire szerettük az elhunytat, és senkinek nem jár díj azért, mert jobban vagy épp kevésbé zokog.

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak