.

A LIDL bekeményít, nem vehetsz akármennyi WC papírt, konzerveket.. kizárólag ENNYIT vehetsz egyszerre



Olvasónk négy csomag vécépapírt szeretett volna venni egy Lidl boltban, de mint azt levelében írta, papírhiány miatt egy vásárló csak három papírterméket vehetett csak egyszerre. Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett legfeljebb 6 liter 2.8%-os UHT tejet lehet venni egyszerre.


 

Megkérdeztük a Lidl-t, hogy milyen termékekre van mennyiségi korlátozás üzleteikben. Válaszukban azt írták:

„Áruházainkban jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettünk be mennyiségi korlátozást. Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt. Bár sok esetben

jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul.

Ezen felül az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papír termékekre (pl.: WC papír, papír zsebkendő), valamint néhány konzervre (pl. őszibarack, csemege uborka) vezettünk be mennyiségi korlátozást annak érdekében, hogy vásárlóinkat folyamatosan ki tudjuk szolgálni.”

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak