Egy éves az írás. Aktuálisabb, mint valaha.
Nekünk ez jutott. Néhány surmó gazember rabol ki minket, ők jegyzik a kultúrát hatvanezer forintos gumicsizmában miközben bömböl a piros volt a paradicsom nem sárga a szolgálati páncélautóban. Gratulálok magunknak. Magyarország előre megy?
Nem kell itt megjátszania a sutykót, hosszasan gyakorolni, a nagyjából 100 szóból álló kocsmaszlenget, amit ott is fél liter tömény után kezd érteni az istenadta nép.
Megy ez elengedett kézzel is. Zsigerből.
Ránőtt a szerep, ha ránőtt, bár félő, hogy a késsel-villával evés, a napi zuhanyzás volt inkább, amit magára rángatott, a három számmal nagyobb, láthatóan testidegen, de legalább méregdrága öltönyeivel együtt.
Tegyék szívükre a kezüket! Ki az, aki többet várt? Ugyan már!
A várban a lakájok, tuti, elmormoltak néhány hazug miatyánkot örömükben, hogy csak ez, az „asszonyság” bukott ki a Kedves Vezetőből. Pedig, akár le is „némberezhette” volna a világ ünnepelt Nobel-díj várományosát, és még az is messze felette lett volna a tőle ismert szinttől.
Ez ő!
A civilizált világban, Európában, bárhol egy böfögő, feszt a tö…hm…a sliccét matató, suk-sükölő, egyre őrültebb ostobaságokat hadováló, képzelt ellenségekkel szélmalomharcot vívó, álmacsó, gonosz vadember, az gáz. A kormányzati szintre emelt maximum százszavas kocsmaszleng, az „asszonyságozás”, a suttyó modor már csak a kínos ráadás.
Kis ország vagyunk. Nekünk gazemberekből is az alja jutott. A reszli
