650 ezer forinttal emelték a miniszterek fizetését.. Megnyugodhatnak, lesz pénzük kifizetni a rezsi emelkedést


650 ezer forinttal emelték a miniszterek fizetését.. Megnyugodhatnak, lesz pénzük kifizetni a rezsi emelkedést



Az eddigi 1,9 millió forint helyett már több mint 2,6 millió forintot keresnek az új kormány tagjai, ez 33 százalékos emelkedést jelent


– számolt be az Rtl.hu.  A hírportál a kormány oldalán vette észre, hogy felkerültek olyan, visszadátumozott dokumentumok, amelyek szerint az éves inflációt és az átlagkereset növekedését is meghaladó fizetésemelést kaptak a miniszterek.


Emlékeztetnek, hogy a parlament egy salátatörvény keretében a miniszterelnök hatáskörébe vonta a politikai vezetők, vagyis a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, miniszterelnöki megbízottak illetményét. Így ezentúl nem a köztisztviselői alapilletményhez vagy illetménytáblához kötődik a havi díjazásuk, hanem Orbán Viktor döntéséhez, ők ugyanis „a miniszterelnök által meghatározott mértékű illetményre jogosultak” az elfogadott szabályok szerint. Ráadásul eltörölték a fizetési plafont is.


A minap éppen a 24.hu számolt be arról, hogy az államtitkárok fizetését 1,75 millió forintról 1,9 millió forintra emelték, most ezt követi a miniszterek fizetésemelése is.


Gulyás Gergely a július 7-i kormányinfón azt mondta, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Csák János kulturális és innovációs miniszter bruttó 5-5 millió forintot keres, a többi miniszter pedig az előző évi átlagbér hatszorosát kapja. Akkor úgy kalkuláltunk, hogy emiatt a miniszterek többsége 2,6 millió forintot kaphat majd, és a jelek szerint valóban ez történt. Orbán Viktor pedig, ugyanennek a salátatörvénynek köszönhetően, a bruttó 1,5 millió forintos havi fizetés helyett már 3,555 millió forintra jogosult.