.

Orbánék elfelejtettek szólni az EU-nak, hogy energia veszélyhelyzetet vezet be, az uniónak nagyon nem tetszik ez



A magyar kormány nem értesítette az Európai Bizottságot arról, hogy energia-veszélyhelyzetet vezet be. Ez derül ki abból a közleményből, amelyet a bizottság az energiáért felelős biztos, Kadri Simson nevében adott ki.


A közlemény szerint a bizottság felvette a kapcsolatot a magyar kormánnyal, hogy jobban megértsék, mit is jelent pontosan a most bejelentett energia-veszélyhelyzet.


Az EU-nak egyébként, ahogy erre a közlemény is felhívja a figyelmet, saját szabályrendszere van a gázellátás és az energia biztosítására, amelyben van ugyan lehetőség indokolt esetben veszélyhelyzet hirdetésére, de erről előtte tájékoztatni kell a bizottságot, és meg kell indokolni az esetleges kiviteli tilalmakat is, amelyekre szimplán a gazdasági érdekek sosem elegendőek indoklásnak. Ez azért van, mert a gáz vagy a tüzelőanyag kivitelének tilalma nem csak egy uniós tagországot érint, a közös szabályrendszer lényege pedig az lenne, hogy egyik országban se lehessen hiány tüzelőanyagból.

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak