Hisztiznek Kordáék, hogy hideg vízbe kell fürdeniük, miközben most kereshettek 700 millió forintot


Hisztiznek Kordáék, hogy hideg vízbe kell fürdeniük, miközben most kereshettek 700 millió forintot



Az infláció és az elszabaduló energiaárak a hazai hírességek életére is kihatással vannak, az egyre nehezebb gazdasági helyzet miatt Korda György és Balázs Klári is ott próbál spórolni, ahol csak tud. Ráadásul most hideg vízben kell fürdeniük, mert elromlott a kazánjuk.

A Korda házaspár elárulta, nagyot fognak változtatni az eddigi életformájukon. Arra viszont nem számítottak, hogy sokáig nélkülözniük kell a meleg vizet.

Elromlott a kazánunk, egy hete már én is és a feleségem is hideg vízben fürdünk

– mesélte Korda György a Hír TV-nek.

„A decemberi 500 ezres gázszámlánk a mostani tarifával 3,5 millió forint lenne” – tette hozzá Balázs Klári.

Korda György és Balázs Klári nemrégiben egy 150 négyzetméteres lakásra cserélte 300 négyzetméteres villáját. Az impozáns épületen állítólag 700 millió forintért adott túl a házaspár.