Pásztor Erzsinek 86 évesen is dolgoznia kell, mert a nyugdíjából nem tud megélni


Pásztor Erzsinek 86 évesen is dolgoznia kell, mert a nyugdíjából nem tud megélni



Pásztor Erzsi a kata megszüntetését követően attól tartott, be kell fejezni a színészetet, mivel eddig egyéni vállalkozóként dolgozott a színházaknak.


Imádom a munkám, de mint minden ember, én is úgy akarok dolgozni, hogy abból hasznom legyen. A KATA mellett ez maximálisan megvolt, de azzal, hogy megszűntették, sokáig én se tudtam, hogyan tovább. Arra is gondoltam, hogy bármennyire is fáj, elbúcsúzom a színpadtól

– mondta a 86 éves színésznő a Blikknek. Szerencsére a könyvelője talált egy alternatív megoldást, és így tovább tud dolgozni, amire szükséges is van.


Nem titok, hogy 150 ezer forint a nyugdíjam, ami nem számít rossznak, de próbáljon valaki ebben a gazdasági helyzetben ennyiből megélni. Ahhoz, hogy gond nélkül fenn tudjak mindent tartani, és ki tudjam fizetni a dráguló rezsit, szükségem van a munkából származó bevételemre. Ha nem dolgoznék, nem tudnék megélni

– folytatta Pásztor Erzsi, aki örül, hogy 86 évesen még mindig foglalkoztatják őt a színházak, de már nem vállal el bármilyen felkérést.


Jelenleg két színházban fut két előadásom, és ez nekem bőven elég. Ki tudom élni a színészi ambícióimat, de jut mellette időm a pihenésre, a családomra és az egyéb megkeresésekre. Szinkron munkákat viszont egy ideje nem nagyon csinálok, mert már nem lelem benne örömöm. Úgy érzem már nem vagyok rá alkalmas, mert a koromból adódóan nem tudom azt a tempót hozni, amit elvárnak tőlem. El szokták nekem nézni, és utómunkával megoldják, de én nem szeretem az ilyet. Vagy jól megcsinálok valami, vagy sehogy

– jelentette ki.