Árpa Attila: nekem olyan nő kell, aki eltart.


Árpa Attila: nekem olyan nő kell, aki eltart.



A TV2 A Nagy Ő című műsora váratlan fordulatot vett, amikor kiderült, hogy a nők igaz szerelmet kaphatnak ugyan Árpa Attilától, de ha arra vágynak, hogy az ismert színész és rendező majd megoldja anyagi gondjaikat, akkor igencsak tévednek.

Árpa ugyanis – amikor épp Fruzsinak udvarolt – azt mondta, olyan nőt keres, aki

„szeressen dolgozni, mert én most egy filmre készülök, és egy forgatókönyvet írok, ami nagyon sok munka. Sokan azt gondolják rólam, hogy én jól szituált vagyok és sok pénzem van. Ez csak félig igaz, mert eléggé feléltem már a tartalékaimat, és egy olyan nőt keresek, aki konkrétan képes engem a következő egy-két évben eltartani, mert én az írásra fogok koncentrálni”.

Hirdetés


A jelenetet a Blikk írta meg, a lap azt is hozzátette, hogy a színész a 26 éves Boginak is bevallotta anyagi helyzetét, amikor a lány arról beszélt, hogy Dubajban volt nyaralni. Árpa erre azt reagálta, hogy „jó drága hely! Nekem nincs annyi pénzem”.


Árpa Attila az Argo2 2014-es bemutatója óta nem rendezett filmet, hogy most milyen forgatókönyvet ír, az sajnos nem derült ki a műsorból.