17 százalékkal emelkedhet a minimálbér. Lassan eléri a nettó 180 ezer forintot, ami éhenhalna sem elég


17 százalékkal emelkedhet a minimálbér. Lassan eléri a nettó 180 ezer forintot, ami éhenhalna sem elég



 „Mostani várakozásaink szerint 15–17 százalékos béremelés várható. A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni.”

- mondta az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalásról.

Mivel jelenleg kormányrendelet szerint a havi bruttó minimálbér összege 200 000 forint, a garantált bérminimum pedig 260 000 forint, az alku mostani állása alapján 230-235 000 forint körül alakulhat jövőre a bruttó minimálbér összege.


Mint korábban írtuk, a minimálbér-emelésről szóló tárgyalásokon felmerült, hogy az állam csökkentse a járulékokat, mert akkor a vállalkozók könnyebben tudják emelni a béreket. Orbán azonban azt mondta, nem tudják csökkenteni a tb-járulékot, mert mint fogalmazott, „a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni”, és

a magyar költségvetés nem tud kigazdálkodni járulékcsökkentést.


A minimálbér éves emelése


Minimálbér 2019: bruttó 149.000 Ft/hó (nettó 99.000 Ft/hó)

Minimálbér 2020: bruttó 161.000 Ft/hó (nettó 107.000 Ft/hó)

Minimálbér 2021: bruttó 167.400 Ft/hó (nettó 111.000 Ft/hó)

Minimálbér 2022: bruttó 200.000 Ft/hó (nettó 133.000 Ft/hó)

(A fenti összegek a 40 órás minimálbér alapesetre vonatkoznak, a 2022 minimálbér nettó összegét egyedileg befolyásolhatja a családi adókedvezmény és más egyedi adókedvezmények.)


A 2022-es minimálbér havi, heti és napi lebontásban


2022 minimálbér havibér: bruttó 200.000 Ft/hó

2022 minimálbér hetibér: bruttó 45.980 Ft/hét

2022 minimálbér napibér: bruttó 9.200 Ft/nap

2022 minimálbér órabér: bruttó 1.150 Ft/óra

A szakmunkás minimálbér 2022 összege


Az éves minimálbér emelés mellett ugyanolyan fontos a szakképzett minimálbér 2022 évi emelése, más néven a garantált bérminimum 2022 azok esetében, amit azok a magyar dolgozók kapnak, akik olyan pozíciót töltenek be, amelyhez középfokú végzettség szükséges (a munkaköri előírás szintje számít, nem pedig az egyén végzettségi szintje).


Szakmunkás minimálbér 2019: bruttó 195.000 Ft/hó (nettó 129.600 Ft/hó)

Szakmunkás minimálbér 2020: bruttó 211.000 Ft/hó (nettó 140.000 Ft/hó)

Szakmunkás minimálbér 2021: bruttó 219.000 Ft/hó (nettó 146.000 Ft/hó)

Szakmunkás minimálbér 2022: bruttó 260.000 Ft/hó (nettó 173.000 Ft/hó)