Egy úrinő felállt a járdára, és ez a párbeszéd zajlott le közöttünk


Egy úrinő felállt a járdára, és ez a párbeszéd zajlott le közöttünk


Egy úrinő a nagy autóval feláll a járdára a mellékutcában, a fényszóró még ég, de már kopog a magassarkú, siet az úrinő, amikor egy járókelő szólítja meg, egy úriember.
- Hölgyem, ne haragudjon!
- Igen?
- Ez egy nagyon veszélyes környék!
- Hogy érti?
- Nézze csak, az autó orra túl közel van a falhoz!
- És?
- Én nem egyszer láttam már olyat, hogy ezek a proletárok összekarcolják az ilyen autókat.
- Milyen autókat?
- Azokat, amik túl közel állnak a falhoz.
- Nem mondja komolyan!
- De bizony!
- Ki képes ilyesmire?
- Én nem tudom! Frusztrált kismamák a babakocsijaikkal, túlsúlyos asszonyok, férfiak, nagyszülőiket kézen fogva kísérő fiatalok, csupa lusta, sértődött, beteg kisember.
- Nem képesek kikerülni az autót?
- Én nem tudom. Belerúgnak, minősíthetetlen modorban szólalnak meg, én már olyat is hallottam, hogy valaki azt mondta, ne haragudjon, idézem, megbaszod a kurva anyádat, hogy felállsz ide!
- Jézus atya úr isten!
- Már elnézést!
- Semmi gond. Ki gondolná, hogy ilyen emberek vannak!
- Valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal!
- De nagyon nem! Most mit csináljak, hát látja, hogy túl hosszú az autóm, hogy nem fér el itt, hogy kilóg a feneke!
- Én látom, persze! Én értem!
- Hát ennyi megértés nincs az emberekben?
- Az irigység!
- A féltékenység!
- Akkor megyek, keresek egy parkolóházat. Köszönöm, hogy szólt.
- Nagyon szívesen. Sok szerencsét!