Korda Gyuri bácsi kitálalt Zámbó Jimmyról.. Eddig bírta magában tartani, kiborult a bili


Korda Gyuri bácsi kitálalt Zámbó Jimmyról.. Eddig bírta magában tartani, kiborult a bili



Nagy port kavart az RTL “A Kiráy” című 10 részes sorozata, amely igazságok ás fikciók alapján készült el és az énekes életét mutatja be pályája kezdetétől haláláig.

A család többször felháborodott már egy-egy momentumon és elferdített történeten, de akadt olyan megdöbbentő fegyveres sztori is, amelyet Pataky Attila megerősített az epizód megjelenése után.


Most Korda György mondta ki az igazságot azzal kapcsolatban, hogy Zámbó Jimmy mennyire nehezen szerezte meg az ORI működési engedélyét. –  szúrta ki a videós vallomást a Ripost. A sorozatban bemutatnak egy korrupt rendszert, amelyben csak az állhat színpadra, akinek hátszele van, így Zámbó Jimmy ennek hiányában akármit is tesz, nem tud megfelelni. Egy alkalommal azonban sikerült elérnie a célját, mégpedig úgy, hogy egy pártprominens rokona mellé állt be énekelni, ezzel patthelyzetet teremtve.


Ez a jelenet most épp Korda Györgynek nem tetszett, hiszen akkor még a legendás énekes volt az ORI elnöke. Videóban Korda elmondta, hogy bár a jelenetsor jól sikerült, ez egyáltalán nem így volt, hiszen hogyha Jimmy akkor nem kap engedélyt, ő azonnal lemondott volna a tisztségéről.


@maca.neni #zambojimmy #igazság #kordagyörgy #story #csináljukafesztivált #jimmy #legenda #dunatv #macaneni #foryou #foryoupage #nekedbe #nekedbelegyen ♬ eredeti hang - Maca néni