Meghalt ma reggel a Pápa! Ebbe halt bele !Kiderült az igazság


Meghalt ma reggel a Pápa! Ebbe halt bele !Kiderült az igazság



Szombaton, 9 óra 34 perckor, 95 éves korában elhunyt XVI. Benedek pápa, a keresztény egyház korábbi feje. A római katolikus egyház történetében Benedek pápa volt az ötödik egyházfő, aki lemondott pápai posztjáról (előtte utoljára közel hatszáz évvel ezelőtt mondott le pápa). Benedek állapota régóta romlott, 2013-ban is egészségügyi állapotára hivatkozva mondott le a pozíciójáról.


Hosszú betegeskedés után meghalt XVI. Benedek pápa.

 

Először Ferenc pápa adott hírt arról, hogy a 95 éves Benedek „nagyon beteg”, és arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte. A halálhírt a Vatikán szóvivője jelentette be egy nyilatkozatban.


Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mély fájdalommal fogadta a halálhírt. „Teológusként, bíborosként, hivatalban lévő, majd visszavonult pápaként meghatározó személyisége volt egyházunk életének” – írta az MTI-nek eljuttatott nekrológjában.