Nagy Feró megírta a végrendeletét: ezt hagyja az unokáira


Nagy Feró megírta a végrendeletét: ezt hagyja az unokáira




Tegnap, azaz január 14-én töltötte be 77. életévét Nagy Feró, az ünneplésnek azonban nem kerített nagy feneket. A Beatrice frontembere úgy véli: nincs mit ünnepelni azon, hogy egy évvel öregebb lett. Azt is átgondolta, mit hagy családtagjaira.

A Kossuth-díjas énekesnek azonban esze ágában sincs végleg nyugdíjba vonulni. Mindennapjait lendületesen éli és rengeteg elfoglaltsága van.


„Néha jól esne, ha magamra is tudnék egy-két órát fordítani, ha több időt tölthetnék otthon, hogy végre játszhassak a kutyáimmal, és a saját életem körül forogna minden. Mégis azt mondom, inkább dolgozom, minthogy ne legyen érdeklődés irántam” – vallotta be a Borsnak adott interjújában Nagy Feró, aki a genetikának is köszönheti, hogy ilyen jó erőben van, de sokat is tesz azért, hogy ne hagyja el magát.


Mint kiderült, a végrendeletét is megírta.


„Az embernek komolyan kell venni mindent, és kötelessége gondoskodni a családjáról, így nekem is megfordult a fejemben a végrendelet. Nálunk azonban ennek az elintézését végül nem én vettem a kezembe, hanem a feleségem, de nekem ez tökéletesen megfelel.


Elosztottuk, amink van, nekem az a fontos, hogy mindenki egyformán járjon majd jól, ha eljön az ideje. Persze nem nagy örökségről van szó! Van egy házam és két kutyám”

– vette humorosra a figurát A Nemzet Csótányaként is emlegetett énekes, aki őrbottyáni házáról a lapnak azt mondta:


„Annak idején mindig annyit haladtunk előre, amennyi pénzünk volt. Amikor telt rá, vettünk bele új ablakokat, majd ha volt mit elkölteni, lecseréltük a tetőt. Ha ma újra elkezdenék egy építkezést – ez már egyébként elképzelhetetlen –, pontosan tudnám, milyen kábeleket kell beletenni a falba, hogy az internet működjön. Nagyon sokat dolgoztam rajta, hogy az otthonunk elnyerje a végleges formáját. Mindig eszembe jut, milyen érzés lenne szembesülni a kérdéssel: »eladó-e a ház«? Nem azért dolgoztam, hogy eladják.


Viccet félre téve, pontosan ez az élet rendje, ezt tudomásul kell venni, ez a gyerekeimé és az unokáimé lesz, ők döntenek a sorsáról”

– szögezte le Nagy, akinek unokái a legfontosabbak.