Életben van a Szulejmán sztárja, álhír volt ,hogy meghalt


Életben van a Szulejmán sztárja, álhír volt ,hogy meghalt



Bár nagy riadalmat váltott ki Cansu Dere eltűnése, akiről azt feltételezték, a törökországi földrengés következtében ő is a romok alá kerülhetett, azonban a jelek szerint nem esett bántódása. Sőt, önkéntes munkát folytat.


Alig egy héttel ezelőtt tudósítottak a külföldi hírportálok arról, hogy Cansu Dere török színésznő – akit a magyar nézők is ismerhetnek egyes szappanoperákból, köztük a Szulejmán, az Ezel és az Elárulva című sorozatokból – a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés óta nem adott életjelet magáról. Azt is feltételezték, hogy az otthona pont a katasztrófa epicentrumában lehet, és a ház összedőlhetett, maga alá temetve őt.


Az interneten több feltételezés is szárnyra kapott, a halálhírét keltették, amit arra alapoztak, hogy a történtek óta nem jelentkezett egyik közösségimédia-platformon sem. Ez egyébként azóta sem történt meg, viszont egyes hírforrások azt sejtették, a színésznő valószínűleg nem tartózkodott Törökországban a földrengés idején, mivel több országban is forgat, köztük Spanyolországban. 


Mint azt egy külföldi lap közölte, ugyan sem a színésznő, sem a PR-csapata nem reagált az eltűnéséről szóló híresztelésekre, emögött más okok állnak, ami semmiképpen sem az, hogy meghalt volna. Cansu Dere ugyanis jelenleg a Disney törökországi kirendeltségével együtt önkénteskedik, illetve megjelent a Disney+ által szervezett egyik jótékonysági rendezvényen, számos videójukban feltűnt. 


Ahogy azt egy portál kiemeli, az, hogy a színésznő már hetek óta nem jelentkezett a közösségi oldalain, illetve a képviselői sem erősítették meg, jól van, főleg azzal magyarázható, hogy igyekezett a humanitárius munkáira összpontosítani.