Előkerülhet VV Fanni.. Döbbenet, de itt, egyre több a bizonyíték rá


Előkerülhet VV Fanni.. Döbbenet, de itt, egyre több a bizonyíték rá



 Novozánszki Fannit, ismertebb nevén VV Fannit öt éve gyilkolták meg. Bár a gyilkosát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a lány holtteste soha nem került elő. Egy, az ügyben nem érintett férfi jelentkezett a családot képviselő ügyvédnél egy elgondolkodtató elmélete, hol találhatják meg a nő holttestét.


Lichy József, a család ügyvédje elmondta, hogy számtalan levelet kapott már civilektől különböző teóriákkal. Volt, aki a túlvilágról kapott üzenetet Fannitól, más pedig a sarki kisboltban látta. Amit azonban ez a szakmérnök jelzett, majd szóban is elmondott, még számára is elgondolkoztató volt.


Az egykori valóságshow-szereplő 2017. november 20-án tűnt el. Holtteste a mai napig nem került elő.


A bíróság álláspontja szerint a fiatal lányt B. László ölte meg. Első fokon a férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Fellebbezés miatt az ügy másodfokon folytatódik.


A rejtélyes ügy tehát még nem zárult le, de egy áramlástani szakember segíthet a megoldásban.


Az elmélete szerint a fiatal lányt a gyilkosa egy kenuba tette be és azzal együtt süllyesztette el a Duna mélyére.


Teóriája abból indul ki, hogy a Fanni megöléséért elítélt B. László a gyilkosságot megelőzően ellopott egy kenut, amiért ki is zárták a sportegyesületből, ahol addig tag volt.


"Ám mi van, ha berakta a hullát a kenuba, és a hajót a testtel együtt elsüllyesztette?" - tette fel a kérdést az ügyvéd.


Ebben az esetben hiába termelődnek gázok, a hajó nem engedi feljönni a testet a víz felszínére, a darabok pedig nem ilyen tárgyak megtalálására alkalmasak.


Ehhez speciális, régészeti radarra lenne szükség.


"Lehet, hogy végig ott volt a megoldás a szemünk előtt, csak ilyen formában senki nem rakta össze az információkat?" - úgy gondolja érdemes ezen elgondolkozni, talán most megtalálható a víz alján a kenu, benne Fanni maradványaival.