3. gyermekét várja a harmadik apától Vasvári Vivien


3. gyermekét várja a harmadik apától Vasvári Vivien



Harmadik gyerekével várandós.


Vasvári Vivien pénteken Instagramján jelentette be, hogy harmadik gyerekét várja. Posztjából kiderül, hogy a baba szeptemberben születik majd meg. Az influenszer és párja, Bodnár Zsigmond három éve vannak együtt, eljegyzésükről januárban számoltak be.


A Feleségek luxuskivitelben című reality-ből ismert Vasvári 2014-ben hozta világra első gyermekét, Arianát, akinek édesapjáról rendszerint nem nyilatkozik, egyetlen információ a férfiről, hogy orosz származású. 2018 áprilisában Miamiban született második gyermeke, Edward Ferenc, akinek Szegedi Fecsó az édesapja.