A magas vérnyomást úgy húzza le, mint kanál a púpot ez a 6 növény. Magas vérnyomásos betegeknek ez jót tehet


A magas vérnyomást úgy húzza le, mint kanál a púpot ez a 6 növény. Magas vérnyomásos betegeknek ez jót tehet



A magasvérnyomás-betegség sok embert érint, ám a tünetei sokáig "láthatatlanok", a hipertónia azonban folyamatosan pusztítja a szervezetünket. Az életmódváltás és a gyógyszerek mellett a gyógynövényeket is segíthetnek.


A növények többféle módon hathatnak a magas vérnyomás ellen: javíthatják a keringést, segíthetik ellazítani és kitágítani az ereket, megerősíthetik az erek falát, valamint megelőzhetik a vérrögöket is. Érdemes kipróbálni a következő gyógy- és fűszernövényeket. Azonban, ha gyógyszert szedünk, mindenképpen egyeztessünk a kiegészítő terápiákról a kezelőorvosunkkal!


Sztívia


A cukorhelyettesítőként használt sztíviának, illetve a benne található steviosid nevű vegyületnek vérnyomást csökkentő hatásai is vannak. Egy 2000-ben végzett taiwani kutatásból kiderült, hogy a mérsékelt hipertenzióval küzdő emberek esetében a napi háromszori, 250 mg-os steviosid-tartalmú étrend-kiegészítő nagyjából tíz százalékos csökkenést jelentett a vérnyomásban. Egy másik, szintén taiwani kutatás során két éven keresztül követtek 174 magas vérnyomással küzdő beteget, akik naponta nagyjából 1500 mg-nyi steviosidet szedtek. A vérnyomásuk 7 százalékkal csökkent, és a vérnyomás eredetű szívkárosodás is ritkább volt közöttük, mint a kontrollcsoport tagjainak esetében.


Fokhagyma


A fokhagyma az egyik legsokoldalúbb fűszernövény, és az egészségünkre is nagyon jó hatással van – különösen azoknak érdemes szedni, akik szeretnék megerősíteni az immunrendszerünket vagy meg kívánják őrizni a szívük egészségét. A fokhagyma jót tesz a keringésnek, segíti kitágítani az ereket, csökkenti a vérnyomást és megelőzi a vérrögök kialakulását is.



Galagonya


A galagonya javítja a keringést, és megvédi az ereket a károsodástól. A vérnyomás normalizálásában is segít. Egy 2006-os brit kutatás szerint napi 1200 mg galagonya-kivonat, 16 héten keresztül szedve, jelentősen csökkentette a kísérletben részt vevő diabéteszes betegek vérnyomását.


Hibiszkusz


A hibiszkusz virágából készült teát régóta használják a keleti gyógyászatban a vérnyomás rendezésére és a szívbetegségek megelőzésére. 1999-ben, Iránban végeztetek egy kísérletet a hibiszkuszkivonat vérnyomáscsökkentő hatásairól. Úgy találták, hogy a növény kivonata rendszeresen szedve akár 11 százalékkal is csökkentheti a magas vérnyomást.


Bajkáli csukóka


A bajkáli csukóka az egyik legfontosabb kínai gyógynövény, melyet évezredek óta használtak olyan betegségek kezelésére, mint az epilepszia, a májproblémák vagy az allergia. A Hong Kong-i Kínai Egyetem 2005-ben végzett kutatásából kiderült, hogy a bajkáli csukókában található egyik hatóanyag képes a szív- és érrendszeri problémákat okozó szabad gyökök ellen harcolni.