Válik Varga Judit és férje. 18 év után válnak, tavaly még tagadta Varga a pletykákat.


Válik Varga Judit és férje. 18 év után válnak, tavaly még tagadta Varga a pletykákat.





Elválik Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter – derül ki abból a bejegyzésből, amelyet Magyar tett közzé kedden a Facebookon.


Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért,

írta Magyar, a Diákhitel Központ Zrt. korábbi vezérigazgatója és hozzátette: „A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak.”


A sajtóban egyszer már felmerült a házaspárral kapcsolatban a válás. A Blikk 2021 februárjában több forrásra hivatkozva azt írta, több mint egy évtizednyi házasság után válnak Vargáék, ám az igazságügyi miniszter akkor hevesen cáfolta a lap információit és úgy fogalmazott, hogy a családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó.


Magyar a 2019-es önkormányzati választás előtt bejelentkezett polgármesterjelöltnek Balatonhenyén, ahol a házaspár 2013-ban telket vett, majd a területen álló régi parasztházat CSOK-támogatást is felhasználva családi házzá építtették át. Bár a család a CSOK-támogatás ellenére sem költözött a településre, Magyar Péter 2019 szeptemberében jelöltette magát polgármesternek, ám a választás előtt visszalépett.


Egyes feltételezések szerint azért, mert rájött, hogy az összeférhetetlenségi szabályok miatt az állami cégnél betöltött pozíciójával nem fér össze a helyi politizálás, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy Magyar csak azt követően lépett vissza, amikor egyetlen ellenfele, a település korábbi polgármestere kiszállt a versenyből, és Magyar ezután egy régi ismerősét ajánlotta be polgármesternek, akit  a helyiek egyedüli indulóként meg is választottak.


2021 elején derült ki az is, hogy a házaspár XII. kerületben, Kútvölgy városrészben 200 millió forintért vásárolt ingatlanokat. A tárca tájékoztatása szerint „öt, különböző helyrajzi számon feltüntetett, a valóságban egy társasházban lévő két lakást vettek, a későbbi egybenyitás szándékával”. A Blikk szerint Vargáék a vételárból 8 millió forint foglalót önerőből fizettek ki, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből fedezték.