Gyász most jött: Meghalt a 80-as évekbeli kedvelt sorozatszínész



 92 éves korában elhunyt Barry Newman színész, akit a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhet.

 

Barry Newman május 11-én halt meg egy NewYork-i kórházban – de csak most erősítette meg a hírt felesége, Angela a The Hollywood Reporter-nek.


Barry Newman közvetlenül a második világháború kitörése előtt született, belorusz származású édesanyától és osztrák apától, akik még első generációs bevándorlók voltak. Elegáns bostoni középiskola után antropológiát tanult a Brandeis Egyetemen, miközben komoly zenei képzést kapott: szaxofonon és klarinéton játszott magas színvonalon. Az egyetem után bevonult a seregbe, ahol a zenekarba is beválogatták, a leszerelés után pedig a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy doktori címét antropológusként megszerezhesse.

 

New Yorkba költözött hát, ahol egy barátja, aki a legendás Lee Strassberg színiakadémiára járt, elhívta magával egy órára, ahol Newman sorsa megpecsételődött. Antropológusdoktor sosem lett, azonban színészként jelentős kar­riert futott be, nemcsak filmen, de a Broadway színpadain is.