Hónapokon belül változás várható a belügyminiszteri poszton – számolt be a hvg360 saját információira hivatkozva. A lap azt is közölte, hogy ki lehet Pintér Sándor utódja, ha megtörténik a váltás.
A hvg360 úgy tudja, hogy Orbán Viktor és Pintér Sándor között „korántsem felhőtlen már a viszony″ Szerintük az is beszédes, hogy a 2022-es választások után elvették a belügyminisztertől a titkosszolgálatokat és azok irányítását.
Mint írták, az információt érdemes fenntartásokkal kezelni, azonban úgy értesültek, hogy a Belügyminisztériumban már egy ideje beszédtéma, hogy akár hónapokon belül lecserélhetik Pintér Sándort.
A lap szerint korábban Kocsis Máté és Rétvári Bence neve is felmerült a lehetséges utódok között,
DE A LAP LEGÚJABB INFORMÁCIÓI SZERINT GULYÁS GERGELY LEHET A BELÜGYMINISZTERI POSZT BETÖLTŐJE.
Megjegyezték, hogy már a 2022-es választások előtt megvolt rá az esély, hogy a Fidesz győzelme esetén nem terveznek Pintér Sándorral. A lap szerint azonban a belügyminiszternek „esze ágában sem volt nyugdíjba vonulnia″. Emellett azért sem cserélhették le, mert a politikusnak megvannak a rendszeren belüli bizalmi emberei, valamint az oktatást és az egészségügyet érintő problémákkal is szembe kellett néznie valaminek – írták.
Hozzátették azt is: Pintér Sándor az egyetlen „aki ez idáig az összes Orbán-kormányban ugyanazt a miniszteri széket kapta, megszakítás nélkül″.