Magyarország kormánya továbbra is védi a rezsicsökkentést. Brüsszel ugyanis a klímaváltozásra hivatkozva új adókat akar ránk kényszeríteni, ami a magyar családok rezsijét emelné meg.
„Szemmel látható, ahogy a növekvő energiaárak egyre több európai országot nyomasztanak. A kormány intézkedései azonban a magyar emberek energiaárait máig védik, mert ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya” – fogalmazott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban,írja a ripost.hu
Az államtitkár felidézte, hogy a magyar kormány 2013-14-ben 25 százalékkal csökkentette a gáz, az áram és a távhő árát. Majd hozzátette: de be kellett látni, hogy a rezsicsökkentést nem volt elég egyszer meglépni. Az alacsony árakat azóta is több fronton védeni kell a világpiaci árak emelkedésétől és a brüsszeli próbálkozásoktól.
A kormány beavatkozásának köszönhetően ma is a magyar lakosság fizeti a legolcsóbb gázárat, és a második legolcsóbb áramárat Európában.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően a családok minden évben átlagosan körülbelül kétszázezer forintot spórolnak – tette hozzá.
Majd arra is rámutatott, hogy a közműszámlákon ma mindenki láthatja, hogy mennyi pénzt hagyott nála a rezsicsökkentés.
A magyar emberek olcsó és biztonságos gázellátása érdekében pedig a napokban hosszú távú gázszállítási szerződést kötött a magyar kormány – jelentette ki Schanda Tamás.
Azonban nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Brüsszellel is vitába kell szállnunk, hiszen Brüsszel a klímaváltozásra hivatkozva, olyan új adókat akar ránk kényszeríteni, ami a magyar családok rezsijét emelné meg – mondta,írja a ripost.hu
A kormány szerint azonban a környezetszennyezés árát a környezetromboló nagyvállalatoknak kell megfizetniük, nem a magyar családoknak
– hangsúlyozta az államtitkár.
Majd hozzátette: hogy ezt az álláspontot képviselje a magyar kormány a brüsszeli vitákban, arra a nemzeti konzultáció eredménye, a válaszadók 99 százaléka adott felhatalmazást.
Magyarországra folyamatosan érkezik a gáz, nincs probléma az ellátással, de ez koránt sincs így az Európai Unió több országában. Nem túlzás azt állítani, hogy dráma, ami most az európai földgáz piacon tapasztalható, hiszen soha nem látott magasságokba emelkedett ugyanis a gáz ára,írja a ripost.hu
Március óta ötszörösére emelkedett a földgáz ára Európában
Az energiapiaci elemző szerint ilyenre még sohasem volt példa. Az elmúlt órákban előfordult, hogy megawattóránként 160 euróért (mintegy 57 400 forint) lehetett földgázt vásárolni a gáztőzsdén.
Az Európai Uniós csúcstalálkozón is napirendre került az energiaválság. Öt tagország kormányfője is azonnali beavatkozást sürgetett.
Amennyiben a drágulást nem sikerül lefékezni, akkor a nagyobb energiaigényű vállalatok korlátozni fogják termelésüket, vagy le is állhatnak, de ami ennél fontosabb radikálisan emelkedhetnek a lakossági fogyasztói árak.
Nem véletlen, hogy sokan az unióból a magyar példát tartják követendőnek, vagyis, hogy hatósági árakat vezessenek legalább a családok fogyasztása esetében. Magyarország egyébként azon kevesek egyike, akit nem, vagy nem drámain érint a gázárak megugrása, miután sikerült az orosz Gazprommal egy újabb hosszú távú gáz vásárlási szerződést kötni, ami 15 évre garantálja Magyarország energiaellátásának biztonságát.