A keddi Mokka adásában a Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter emlékezett meg megrendülten barátjáról és kollégájáról. A műsorban elhangzott: „Leszögezem, hogy a legnagyobb színészek közé tartozott és a legszerethetőbb fickók egyike volt” – mondta, hozzátéve, hogy fájó volt számukra, amiért Kálloy Molnár Péter nem mindig kapta meg a neki járó szakmai visszajelzéseket. Rudolf Péter szerint azonban ha „most látja, hogy egy egész ország sírt fel”, talán békére lelhet. A rendező úgy fogalmazott: barátja egészen különleges figura volt – filozofikus, mégis játékos, mindig jelenlévő, mégis képes arra, hogy szinte észrevétlenül eloldódjon a karakter mögött.
Kálloy Molnár Péter életműve messze túlmutatott a színpad határain. Színészként, rendezőként, zenészként és íróként egyaránt maradandót alkotott, improvizációs képessége pedig kivételesnek számított. A Tények.hu szerint szakmai sokoldalúsága, emberi hozzáállása és művészi érzékenysége olyan örökséget hagyott maga után, amely pótolhatatlan. Távozása hatalmas veszteség a magyar kulturális élet számára, de amit hátrahagyott, az örökre velünk marad.
